A gyilkosság és annak büntetése a Koránban és a Tórában

Az élet Isten számára az egyik legfontosabb érték, egy alapvetõ áldás, a lét tetõpontja. Az élet mindennek az eredete és a lényege; az élettel kapcsolatos bármely dolog feljebb való minden másnál. Bármely élõlény kijelentheti: „minden létezõ dolog az én tulajdonom; a világ az otthonom; a világegyetemet az én Uram adta nekem ajándékba,” mivel az élet kapcsol össze minket mindennel, és az élet teszi lehetõvé, hogy mindenbõl részesüljünk.

Sõt, az élet, mely a lét fájának gyümölcse, a létezés keresztútját is jelenti egyben. Abbõl a szemszögbõl tekintve, hogy az élet mindennek a középpontja, egy cél, melyre minden más irányul, az élet a legékesebb bizonyítéka az egyetlen Mindenható Isten egységének, a legszebb példája Kegyelmének, és Mûvészetének legösszetettebb darabja. Röviden, ha nem lenne élet, a lét elvesztené jelentését, és lehetetlen lenne megkülönböztetni a nemléttõl.

Az élet ilyetén fontossága az oka, hogy az élet, különös tekintettel az emberi életre, mely a lét legmagasabb rendû formája, nem mennyiségi, hanem minõségi értéket képvisel (vagyis az emberek számával nem osztható), ezért egyetlen ember élete az egész emberiség életét jelképezi.. A Koránban is ez okból áll benne, hogy egy egyén élete egyenértékû az egész emberiség életével, így aki egy embert megöl, az olyan, mintha az emberiséget pusztította volna el. Ennek folyományaként, aki egyetlen embert megment, az olyan mintha az egész emberiséget mentette volna meg (Szúra Máida 5:32). A Korán arra is kitér ennek az alapelvnek a részletezése kapcsán, hogy ugyanezt az elõírást az izraeliták (az akkori zsidóság) is megkapták, vagyis az alapelv a Tóra része.

A gyilkosság mind a Korán, mind a Tóra[1] szerint fõbenjáró bûnnek számít. Ez a tiltás egyike a legkövetkezetesebben elõforduló és legszigorúbb elõírásoknak, amely minden egyistenhívõ vallásban létezik. Amikor egy személy elveszi egy másik személy életét, ezzel megsérti a törvényt, és ha az elkövetõ tette szándékos és gyilkossággal végzõdik, a Korán és a Tóra szerint is halál a büntetése (Korán: Szúra Bakara 2:178-179; Tóra: Kivonulás 21:12, Papi Törvények 24:17-18).[2]

A Tórában szereplõ, felszólító módban álló Ne ölj! tiltás (Kivonulás 20:13) a tízparancsolatban a hatodik parancsolatként jelenik meg. Ez a szabály védelmezi a egyénnek az élethez való alapvetõ jogát, valamint hangsúlyozza az élet szentségének jelentõségét. A zsidó vallás szerint „ölni” (qatl) annyit tesz, mint „bevégezni valakinek az életét.”[3] A muszlim tudósok pedig a következõképpen határozták meg a qatl igét: „a testet a lélektõl elválasztó tevékenység”.[4]

A gyilkosság a Tórában és a bûn intézménye

A Kivonulás (20:13) könyvében szereplõ Ne ölj! utasítás a héber „r-ts-h” tõbõl ered. Ez a szó, ahogy azt Rashbam és Bekhor Shor is feltárták, kizárólag az „igazságtalan gyilkosság elkövetésére” használatos, így nem jelölhet büntetésként végrehajtott kivégzést vagy háború folytán bekövetkezõ halált. Akkor sem használatos ez az ige, ha az eset leírásában szereplõ ige alanya (tehát a személy, aki elköveti a gyilkosságot) Isten, vagy az angyalok egyike. Ezt a tilalmat a Teremtés könyve 9:6 azzal igazolja, hogy: „Aki embervért ont, annak vére ember által ontassék ki; mert Isten a maga képére teremtette az embert.” Ez azt jelenti, hogy az élet szent, és adni és elvenni Isten kizárólagos joga. Így bárki, aki kiolt egy életet, az ezt a kizárólagos jogot bitorolja ezzel a szörnyûséges tettel. Az sem tartozik az ember jogai közé, hogy ezért megbocsásson, és halálbüntetés helyett pénzbüntetést rójon ki, ahogy ezt a Számok könyve (35:31) is leírja.[5]

Míg a Tóra kimondja, hogy a gyilkosságok elkövetõit halálra kell ítélni, addig a Szóbeli Törvénykezés (a Talmud) tartalmaz néhány korlátozó intézkedést annak tekintetében, hogy mi számít e bûn kategóriájába. A Talmud szerint az elkövetõt közvetlenül a gyilkosság elkövetése elõtt két szemtanúnak figyelmeztetnie kell arra, hogy amit tesz, az tilos, és halálbüntetés jár érte; az elkövetõnek pedig ki kell jelentenie, hogy ennek tudatában van. Továbbá a szemtanúknak végig kell nézniük a tett elkövetését. Még ezek után sem lehet kijelenteni a gyilkosság elkövetésének megtörténtét, akármilyen erõsek is a bizonyítékok, . Az ügyet egy 23 bírából álló vallási törvényszék elé kell vinni. Míg az egyszerû többség egy szavazattal elég ahhoz, hogy a gyilkosság elkövetését megállapítsák, ahhoz, hogy a gyilkost bûnösnek találják, két többségi szavazat szükséges. Még ha a gyilkost elítélõ bírák névtelenek maradnak is, a büntetés végrehajtása nehézségekbe ütközik. R. Akiva és R. Tarfon egy olyan bíróságon dolgoztak, mely ilyen bûnökkel foglalkozott, és ott soha senkit nem ítéltek halálra. Annak ellenére, hogy a bíróságok általában nem rónak ki halálbüntetést, azokat, akiket bûnösnek találnak, hosszú börtönbüntetéssel sújtják.[6] Napjaink Izraelében gyilkosság elkövetéséért nem jár halálbüntetés.[7]

A gyilkosság és annak büntetése a Tórában

A Tóra, csak úgy, mint a Korán, a büntetõjogban különbséget tesz a szándékos és a véletlen bûnelkövetés tette és büntetése között. A Tóra szerint a szándékos emberölés büntetése halálbüntetés (Kivonulás 21:12, 14, 23-25; Papi törvények 24:17-18; Számok 35:16-21; Második törvény 19:11, 21). A Tóra neves kutatói fûztek különbözõ értelmezéseket a büntetõtörvényekkel foglalkozó versekhez. A híres Tóra-magyarázó, Maimonides szerint, aki szánt szándékkel megöl egy embert, az vét a tízparancsolat ellen (Kivonulás 20:13; 21:20), és halálbüntetést érdemel. Ha a gyilkos valamely fémtárggyal vagy tûzzel követi el a gyilkosságot, akkor a büntetés kard általi lefejezés.[8]

A Tóra egy másik szakavatott magyarázója, Hirsh szerint az élet önmagában véve egy érték, minden más értéknél elõbbre való; az az alapvetõ jelenség, mely összekapcsolja mindazt, ami a földön létezik. Ezt a következõ állítások szemléltetik:

Aki úgy megver valakit, hogy meghal, halállal lakoljon. De ha nem leselkedett, hanem Isten ejtette kezébe: úgy helyet rendelek néked, a hová meneküljön. (Kivonulás 21:12-13)

Ha valaki agyon üt valamely embert, halállal lakoljon. (Papi törvények 24:17)

Úgy tûnik, hogy ezekben a versekben kizárólag férfiakat említenek a gyilkosság áldozataként. A Talmud elemzõi szerint a nõk és a gyermekek megölése nem tartozik a qatl kategóriájába. A gyilkosságot az „agyonütés” tettével azonosítják, amennyiben e tett célja a gyilkosság volt. Mitöbb, az „ütést” és az ennek következményeként beálló „halált” elkülönítették a bûntettben való szándék tisztázása érdekében. A halálbüntetés itt a szándékos emberölésre vonatkozik. A nem szándékos emberöléssel a Tóra más részei foglalkoznak. Bár Hirsh az életet a legalapvetõbb értékként írja le, úgy érvel, hogy azok a fejezetek, melyek az élet értékével foglalkozó verseket magyarázzák,,nem érvényesek, ha az áldozat nõ vagy gyermek, s az ilyen bûnért kiszabható büntetésrõl ezek a versek nem szólnak. Úgy tûnik tehát, hogy a Tóra néhány magyarázója egy felnõtt férfi életét máshogyan értékeli, mint egy nõét vagy egy gyermekét.[9]

Mindazonáltal Rashi (1040-1105), az ismert Tóra-magyarázó vitatja, hogy az idézett vers szövegében az „ember” és a „bármely személy” kifejezések elkülönülésérõl ír, valamint rámutat, hogy „A két vers összehasonlításával világossá válik, hogy a hangsúly nem az elkövetõ személyén, hanem a gyilkosság elkövetésének módján (agyonütés) és szándékán van.” Rashi azon a nézeten van, miszerint, ha az áldozat nem is veszti életét a gyilkos szándékú ütést követõen, az elkövetõt akkor is halálbüntetéssel kell sújtani. A „ha valaki megüt egy személyt, és ezzel megöli, azt halállal kell büntetni” elve tehát csak akkor érvényes, ha az ütés halálos. Rashi szerint a vers ebbõl a szempontból nem tesz különbséget férfi, nõ vagy kiskorú áldozat között, tehát akár nõ, férfi vagy gyermek az áldozat, aki ellen a tettet elkövették, vagy el szándékozták követni, a tettesnek minden esetben halálbüntetés jár. A Tórában elõforduló más, szándékos emberöléssel és annak büntetésével foglalkozó versek és a zsidó vallás tudósainak magyarázatai a következõk:

Ha pedig valaki szándékosan tör felebarátja ellen, hogy azt orvul megölje, oltáromtól is elvidd azt halálra. (Kivonulás 21:14)

Rashi a következõket fûzi hozzá a vershez. Szerinte a következõ tettek nem számítanak szándékos emberölésnek: hitetlenek megölése, egy beteg életének elvesztése orvosi kezelés során, a „40 korbácsütésre” ítélt bûnös halála a büntetés végrehajtása közben, egy gyermek halála apai fegyelmezés következtében, egy diák halála tanára fenyítése okán, vagy ha valakit egy olyan kõ üt agyon, melyet valaki más megölésének szándékával hajítottak el. Ezek az indokai a halálnak határozottan elkülönülnek a szándékosan, alattomban és árulással elkövetett emberöléstõl. Ha valaki aljas szándékból megöl egy embert, arra kivégzés vár, még ha egy zsinagógában tartózkodó rabbiról van is szó.

Más szakértõk szerint a Papi törvényekben (24:17-18) szereplõ „egy ember” kifejezés bármely személyt jelölhet, beleértve nõket és gyerekeket is, tehát bárki is legyen az áldozat, a gyilkos mindenképpen halálra ítélendõ. A vers végén álló „lelket lélekért” sor a törvény értelmét állatokra is kiterjeszti, és ezt úgy értelmezik, hogy egy megölt állat pénzbeli értéke a tulajdonos számára megtérítendõ.[10]

Aki barmot üt agyon, fizesse meg azt, de aki embert üt agyon, halállal lakoljon. Egy törvény legyen nálatok: a jövevény olyan legyen, mint a bennszülött, mert én vagyok az Úr, a ti Istenetek. (Papi törvények 24:21-22)

A fent idézett vers egyértelmûen megmutatja, hogy a Tóra különbséget tesz ember és állat között. A Tóra törvénye az emberi lényeket „személyként”, míg az állatokat „vagyontárgyként” kezeli. Így a halálbüntetés csak ember ellen elkövetett gyilkosságért szabható ki. A vers befejezése felhívja rá a figyelmet, hogy az élethez mindenkinek egyaránt joga van, arra való tekintet nélkül, hogy az illetõ idegen vagy felebarát.[11]

A fent idézett aki barmot ütagyon kifejezés annyit tesz, hogy valaki halálos kárt okoz egy állatnak, mely ennek következtében életét veszti.[12] Aki emberen ejt halálos sebet, mely az áldozat halálához vezet, arra hasonló büntetésekek várnak. Abban az esetben, ha valaki saját szüleit sebesíti meg, a kár, amit okoz, olyan elbírálásban részesül, mintha a szülõ halálát okozta volna. Ha a szülõ nem is veszti életét, a szülein halálos sebet ejtõ személy büntetése halál.[13]

De ha valaki vaseszközzel úgy üt meg valakit, hogy meghal, gyilkos az; halállal lakoljon a gyilkos. És ha kézben lévõ kõvel, amelytõl meghalhat, üti meg úgy, hogy meghal, gyilkos az; halállal lakoljon a gyilkos. Vagy ha kezében lévõ faeszközzel, amelytõl meghalhat, üti meg úgy, hogy meghal, gyilkos az; halállal lakoljon a gyilkos. A vérbosszuló rokon ölje meg a gyilkost; mihelyt találkozik vele, ölje meg azt. Hogyha gyûlölségbõl taszítja meg õt, vagy szántszándékkal hajít úgy valamit reá, hogy meghal; vagy ellenségeskedésbõl kezével üti meg azt úgy, hogy meghal; halállal lakoljon az, aki ütötte; gyilkos az; a vérbosszuló rokon ölje meg azt a gyilkost, mihelyt találkozik vele. (Számok 35:16-21)

Ezek a versek a gyilkosság tettével és körülményeivel foglalkonak. Általános tájékoztatást adnak többek között a gyilkosságról, a használt eszközökrõl, a bizonyítékokról és a gyilkosság körülményeirõl. A szöveg alapot ad bírósági meghallgatásokhoz, különösen a Számok 35:15 fejezet, mely részletesen leírja a fegyver méretét, anyagát, jellemzõit, azt, hogy milyen erõt fejtett ki a gyilkos használata közben, milyen volt az áldozat testi állapota, és az okozott sérülések[14]. A gyilkosra kiszabott büntetést ez a sor hangsúlyozza a versben: gyilkos az; halállal lakoljon a gyilkos.[15] A gyilkos eszköz anyagát tekintve elsõdleges a fém, egy kis darab fém ugyanis gyakran nagyobb kárt okoz, mint egy nagy darab fa. Amennyiben a sérülés halálos, az elkövetõ büntetése halál.[16] Itt a felhasznált eszköz veszélyes volta, és az eszköz használójának szándéka kap jelentõséget a gyilkosság mérlegelésének szempontjából.

A Számok 35:17-19 versei a fát és a követ is megemlítik eszközként, melyek normál méretben, rendeltetésszerû használat során nem okoznak halálos sérüléseket, ám ha méretük meghaladja az átlagosat, veszélyessé válhatnak.[17] A vers vége leírást ad az ütés és ölés céljára használt fa vagy kõ eszközrõl. A szöveg kihangsúlyozza, hogy a felhasznált eszköznek rendelkeznie kell az öléshez megfelelõ méretekkel. Az ilyen eszközöket felhasználó gyilkosok büntetése kétségkívül halál. Még ha a gyilkos olyan szentélyekben keres is oltalmat, mint mondjuk egy zsinagóga, akkor sem menekülhet el a kivégzés elõl, mert az áldozat közeli hozzátartozóinak joguk van õt megölni, bárhol is leljenek rá.[18]

A Tóra itt elemzett versei szerint tehát, amennyiben egy gyilkost a bírósági meghallgatáson bûnösnek találnak, és a bíróságon az áldozat hozzátartozói is jelen vannak, akkor a bíróság az elítéltet átadhatja a hozzátartozóknak. Ezzel együtt, abban az esetben, amikor a bíróság mégsem adja át az elítéltet, vagy az megszökik, abban az esetben az áldozat hozzátartozóinak joguk van a gyilkost megölni, bárhol leljenek is rá.[19] Röviden, a Tóra bizonyos szempontok alapján az egyént felhatalmazza kivégzés végrehajtására.

A halálbüntetést maga után vonó gyilkos szándékot jeleníti meg a Számok (35:20) következõ sora: Hogyha gyûlölségbõl taszítja meg õt. Cumash, Tóra-elemzõ szerint a Hogyha gyûlölségbõl taszítja meg õt kifejezés annyit tesz: „valakit egy magas helyrõl lelöknek”.[20] Ha valaki fegyvert vagy ölésre alkalmas eszközt használ, a gyilkosság szándéka egyértelmûbb, ezért a szövegben elõbb van róluk szó, a 16.-18. versek elsõdlegesen ezzel az esettel foglalkoznak. A késõbbiekben felsorol még eseteket, melyek szintén halállal végzõdhetnek. Valójában bármely módszert is használja a gyilkos, a szándéka ugyanaz, ezért a büntetés is ugyanaz. A következõ vers: Az olyan gyilkos életéért pedig, ne vegyetek el váltságok, aki halálra való gonosz, hanem halállal lakoljon (Számok 35:30) pedig nem hagy kétséget afelõl, hogy a halálbüntetésnek nincsen más elfogadott alternatívája. Ez a vers bármely más lehetõséget, mint például a pénzbeli kártérítést, egyértelmûen kizár.[21]

A qisas[22] fogalma a Tórában is megtalálható. Például:

De ha veszedelem történik: akkor életet életért adj. Szemet szemért, fogat fogért, kezet kézért, lábat lábért; égetést égetésért, sebet sebért, kéket kékért. (Kivonulás 21:23-25)

Ne nézz reá szánalommal; lelket lélekért, szemet szemért, fogat fogért, kezet kézért, lábat lábért. (Második törvény 19:21)

Törést törésért, szemet szemért, fogat fogért; amilyen sérelmet õ ejtett máson, olyan ejtsék rajta is. (Papi törvények 24:20)

A Qatl (gyilkosság) a Koránban

A Korán számtalan verse tiltja a gyilkosságot. A Mindenható Isten az Iszrá fejezetben ezzel kapcsolatban azt parancsolja:

És ne oltsatok ki jogtalanul emberéletet, ezt Allah tilalmasnak nyilvánította. Ha valakit szándékosan és jogtalanul ölnek meg, akkor a legközelebbi rokonának (jogai védelmezõje gyanánt) hatalmat adunk a megtorlásra vagy kártérítés követelésére, de megbocsájtát is gyakorolhat. Ám az elégtétel során tartson mértéket!A jog e rendelkezéseivel már elég segítséget kapott. (Szúra Al-Iszrá 17:33)

A Korán egy másik verse leírja, hogy a nem igaz ügy érdekében elkövetett emberölés az egész emberiség elleni bûntettnek számít:

… ha valaki megöl egy emberi lényt, anélkül, hogy [annak halála bosszú lenne] valaki másnak [a megöléséért], vagy megtorlás lenne azért, hogy a megölt romlást [okozott volna] a földön - akkor olyan az, mintha az összes embert ölte volna meg. (Szúra Al-Máida 5:32)[23]

Más Korán versek pedig kimondják, hogy a bûnök mindenféleképpen büntetést vonnak maguk után, és az elkövetõk az elkövetett bûnnek megfelelõ büntetésben részesülnek (Szúra Al-Bakara 2:178-179; Szúra Al-Máida 5:45).

Az iszlám szerint a jogellenes emberölés fõbûn. A Próféta (áldás és békesség legyen rajta) a gyilkosságot a hét fõbûn közé sorolja, melynek elkövetõi mind e világon, mind a túlvilágon büntetésben részesülnek: ezen a világon a qisas, a másvilágon pedig a pokol tüze jár nekik mindörökké.[24] Az emberölés, amellett, hogy az emberek biztonságérzetét és a közösségeket súlyosan fenyegeti, az Isten által teremtett és számára kedves szolgáinak meggyalázása és az élet megsértése elsõsorban.

A qatl kifejezés annyit tesz, mint „megölni valakit, egy élõt megfosztani az élettõl”. A tettet úgy is definiálhatjuk, mint „a lélek testtõl való elszakításának okozása.”[25] Azok, akik valakit megölnek, azt érik el, hogy az illetõ lelke elhagyja a testét. Az ilyen embereket gyilkosnak, a halottakat pedig áldozatnak tekintjük.[26] Az iszlám szerint egy ember igazságtalan megölése egyike a legnagyobb bûnöknek, ezt csak a sirk (az egy Istenben való hit megkérdõjelezése) elõzi meg.[27] Az életet Isten adja; az Õ engedélye nélkül, vagy az Õ szabályainak figyelmen kívül hagyásával senki nem veheti azt el. Minden egyes ember élete szent és sérthetetlen, kivéve, amikor halálbüntetés jár valakinek, amit törvényes hatóság ítél meg. A büntetést csak erre jogilag felhatalmazott szerv hajthatja végre. Még a halálbüntetésre is, amely engedélyezi emberi élet elvételét, sokféle korlátozó szabály vonatkozik.

Számos hadísz foglalkozik ezzel a témával. Álljon itt közülük egy pár: „Egy muszlim igazságtalan megölése Allah szemében nagyobb bûn, mintha az egész világot számolták volna fel.”[28] „Ha a menny és a föld minden embere együttesen gyilkolna meg egy muszlimot, Isten bizonyosan arccal lefelé dobná õket a pokol tüzére, hitvánnyá és megvetendõvé téve õket.”[29] „Semmi kétség, hogy véred és tulajdonod sérthetetlen.”[30]

Egy másik hadíszban a Próféta (áldás és békesség legyen rajta) a „hét romboló jellegû tevékenységtõl való elhatárolódásra” szólít fel: ezek közt van „az élet kioltása, melyet Isten szentnek teremtett”.[31] Egy következõ hadísz arra figyelmeztet, hogy „aki megöl egy nem muszlimot, aki a muszlimokkal egyességet kötött, vagy egy olyan nem muszlimot, aki elfogadta az iszlám fennhatóságot, az nem juthat a Paradicsomnak még közelébe sem.”[32]

A muszlim tudósok különféleképpen csoportosították a gyilkosságokat. A hanafi iskola öt szempont szerint: szándékos gyilkosság, félig szándékos gyilkosság, véletlen gyilkosság, félig véletlen gyilkosság és közvetett úton (valakit/valamit felhasználva) elkövetett gyilkosság.[33] A Hanbali és a Sáfi iskolák tudósai úgy vélik, három kategória létezik, a Maliki iskola gyakorlatát követõi szerint azonban csak kettõ.

A következõkben a három alap gyilkossági és büntetési kategóriáról írunk részleteiben: a szándékos gyilkosság, félig szándékos gyilkosság és a véletlen gyilkosság eseteit különböztetjük meg.

A gyilkosság és annak büntetése a Koránban

Miután a Korán úgy rendelkezik, hogy a gyilkosság vallásilag tiltott kihágás, megállapítja az ezért járó büntetést: ezen a világon megtorlás, ha az áldozat örökösei nem elégedettek a váltságdíj fizetésével, habár bátorítja a megtorlás elengedését, mint jótékonysági tettet (Szúra Al-Bakara 2:178; Szúra Al-Máida 5:45), a másvilágon pedig, amennyiben Isten nem bocsát meg a bûnösnek, a pokol örök tüze (Szúra An-Niszá 4:93; Szúra Az-Zumar 39:53). A hívõk számára természetesen a másvilágon kilátásba helyezett büntetés számít a legsúlyosabbnak. A büntetés, amely az örökkévalóságban jár annak, aki elveszi valaki életét, egy tudatos hívõt iszonyú félelemmel tölt el, mely még attól is elrettenti, hogy egy ilyen tett elkövetésére akár csak gondoljon; e szempontból tehát a túlvilági büntetések komoly erkölcsi visszahúzóerõt jelentenek.

Aki szándékosan öl meg egy hívõt, annak a gyehenna lesz a jutalma, s abban fog égni örökké. Allah haragszik rá, megátkozza õt és szörnyû büntetést készít elõ neki. (Szúra An-Niszá 4:93)

A Korán egyetlen más bûntény elkövetõjére sem helyez kilátásba ehhez hasonló büntetést.

A gyilkosságot és annak büntetését legátfogóbban elemzõ vers a következõ:

Ti hívõk! Ölés esetén elõíratott nektek az elégtétel: szabad a szabadért, rabszolga a rabszolgáért és nõ a nõért. De ha valakinek elnéz valamit [az áldozat] testvére, akkor [a megtorló] követelése az elismert módon, [a tettes] fizetsége az elõbbi részére illendõ módon [történjék]! Ez könnyítés és könyörület Uratoktól [a korábbi vérbosszúhoz képest]. Ha valaki ez után megszegi az elõírást, annak fájdalmas büntetés lesz a része [a túlvilágon]. (Szúra Al-Bakara 2:178)

Ez a vers megszabja, hogy a qisas, vagyis megtorlás, csak abban az esetben engedhetõ el, ha az áldozat egyik örököse megbocsát, és hogy ez (ti. a megbocsátás) a jobb és kedvezõbb megoldás. A megtorlás helyett megengedett, hogy a felek megegyezzenek egy bizonyos összegben (váltságdíj). Ez a vers tulajdonképpen azt jelenti ki, hogy mindenki egyenlõ az „élethez való jog” szempontjából. Ez eltér a zsidó törvénykezéstõl, mely nem fogadja el a megbocsátást, valamint a keresztény rendelkezéstõl is, mely megtiltja, hogy a gyilkosságot vérbosszúval torolják meg. Azonkívül hangsúlyozza a pénzbüntetés elsõdlegességét a megtorlással szemben, és véget vetett azon középkori arab törvényeknek és szokásoknak, melyek az élethez való egyetemes jogot figyelmen kívûl hagyva becsületbeli ügyekben engedélyezték a gyilkosságot.[34] Muszlim tudósok szerint a Tóra eredeti szövegében nem volt szó megbocsátásról vagy pénzbeli kárpótlásról, csak halálbüntetésrõl.[35] Valójában a Próféta (áldás és békesség legyen rajta) ki is jelentette: „Izráel gyermekei számára nem létezett kárpótlás, csak megtorlás.”[36] Ezt a hadíszt támasztja alá napjaink Tórájának következõ verse is:

Az olyan gyilkos életéért pedig, ne vegyetek el váltságok, aki halálra való gonosz, hanem halállal lakoljon (Számok 35:31).

A Tóra szerint a halálbüntetés anyagi kártérítéssel nem helyettesíthetõ.[37]

Megbocsátás és kárpótlás

A muszlim törvénykezés lehetõvé teszi a megtorlást az elkövetett bûnért; az igazság kölcsönösséget követel meg a sérthetetlen értékek védelmében (Baqara Szúra 2:94). Mindazonáltal nem parancsolja meg, hogy egy elkövetett sérelem esetén mindenképpen azzal egyenértékû dolgot tegyen az ember viszonzásul. A Korán számtalan verse int arra, hogy bocsássuk meg a rajtunk esett sérelmeket, mivel a megbocsátás erényesebb viselkedés. Például:

Ne feledkezzetek meg arról, hogy nagylelkûek legyetek egymással! Allah látja azt, amit cselekszetek.(Szúra Al-Bakara 2:237)

A jótett nem egyenlõ a rossz cselekedettel. Olyasmivel hárítsd el azt, ami jobb annál. (Szúra Faszilet 41:34)

Valamely rossztett fizetsége egy hozzá hasonló rossztett. Aki azonban megbocsát és kész a békülésre, annak Allahnál van a fizetsége. Õ nem szereti a vétkeseket. (Szúra As-sura 42:40)

Ha valaki türelmesnek mutatkozik és megbocsát - az nagyon nagy erényrõl és határozottságról tesz tanúsítást. (Szúra As-sura 42:43)

Az iszlám arra is figyelmeztet, hogy egy kihágás elkövetéséért kijáró büntetés végrehajtásakor nem szabad átlépni a határokat (Szúra Al-Iszrá 17:33).

Itt meg kell jegyeznünk, a közösségnek arra kell az egyént ösztönzie, hogy megbocsássa a rajta esett sérelmeket, azonban az egyes embereknek nem áll jogában megbocsátani a társadalom egészén esett sérelmeket. Ahogy a társadalom vagy kormányzat nem bocsáthat meg az egyén nevében, a személy sem gyakorolhatja ezeket a jogokat a társadalom nevében. A Korán a büntetés végrehajtásával kapcsolatban is figyelmezteti a társadalmat arra, hogy annak során tartsa be a vallás által kiszabott határokat, tehát gyakoroljon mértékletességet:

A szent hónap idején ne tegyetek tiltott dolgokat, és ha áthágja valaki azokat, a megtorlást alkalmazzátok. Ha valaki tiltott dolgot követ el ellenetek, ti is hasonlóképpen büntessétek õt. De féljétek Allahot, tudván, hogy Allah a mértéktartókkal  van! (Szúra Al-Bakara 2:194)

A Korán a gyilkosság büntetésével kapcsolatban kiemel egy nagyon fontos dolgot, melyrõl a Tórában nincsen szó, ez pedig nem más, mint az áldozat hozzátartozóinak biztosított jog a megbocsátásra:

Ti hívõk! Ölés esetén elõíratott nektek az elégtétel: szabad a szabadért, rabszolga a rabszolgáért és nõ a nõért. De ha valakinek elnéz valamit [az áldozat] testvére, akkor [a megtorló] követelése az elismert módon, [a tettes] fizetsége az elõbbi részére illendõ módon [történjék]! Ez könnyítés és könyörület Uratoktól [a korábbi vérbosszúhoz képest]. Ha valaki ez után megszegi az elõírást, annak fájdalmas büntetés lesz a része [a túlvilágon]. (Szúra Al-Bakara 2:178)

 Mivel a büntetéstõl lehetõség van eltekinteni, ez egy újrakezdési lenetõség is a gyilkos számára; az áldozat családja számára is vigasz, hogy lehetõsége van elfogadni a fájdalomdíjat. Ez a három lehetõség (megtorlás, megbocsátás, fájdalomdíj) Isten kegyessége és vigasza a muszlim társadalomnak.[38] E jogorvoslat lehetõvé teszi a muszlimok számára, hogy anélkül szerezzenek megnyugvást, és folytathassák életüket, hogy még egy életet elvennének.[39] A Próféta (áldás és békesség legyen rajta) a következõ szavakkal foglalta össze mindezt:

Akit megölnek, még ha igazságtalanul is, a hozzátartozó a következõ három lehetõség közül választhatnak: megtorlás, megbocsátás vagy fájdalomdíj. Ha egy negyedik megoldást választana, fogjátok a kezét (tartsátok vissza).[40]

Ha a gyilkos családja anyagi kárpótlást nyújt az áldozat családja számára, , akkor a megtorlás rögtön, még a bírósági meghallgatás elõtt eltörlésre kerül, amennyiben mindkét fél elõzetesen megállapodik abban, hogy így rendezik el az ügyet. Ezt követõen mindkét félnek tartania kell magát a tradíciókhoz, ti. az áldozat családjának megbocsátást és kegyelmet kell mutatnia, a gyilkosnak pedig ki kell fizetnie a vérdíj összegét.[41] Ha a gyilkosnak bármilyen anyagi ellenszolgáltatás követelése nélkül bocsátanak meg, akkor az áldozat családjának a továbbiakban is ehhez kell tartania magát, és a késõbbiekben nem élhetnek semmilyen anyagi követeléssel.[42] Mivel részleges megtorlás nem létezik, a megbocsátás is teljesnek számít, még akkor is, ha a hozzátartozók csak részben bocsátanak meg.[43] Ugyanígy, ha az áldozat családjának bármely tagja megbocsát a gyilkosnak, akkor az az egész család részérõl teljes megbocsátásnak számít.

Az elsõszülöttség és az öröklés jogától való megfosztás

Az iszlám eddig felsorolt rendelkezésein kívül a Próféta (áldás és békesség legyen rajta) szunnájában fennmaradt még egy rendelet, mely megtiltja, hogy a gyilkos az áldozat örökösévé váljon. A muszlim tudósok egyetértenek abban, hogy a gyilkosság akadályt jelent az elsõszülöttségi és az öröklési jog érvényesítésében. Feljegyezték, hogy a Próféta (áldás és békesség legyen rajta) a következõket mondta e témában: „A gyilkosnak nem lehet követelése.”[44] Egy másik feljegyzés szerint pedig: „A gyilkos nem örökölhet semmit.” Így ha egy örökös vagy a végrendeletben szereplõ bármely személy megöli az örökül hagyót, elesik a végrendeltben megjelölt jogos örökségtõl. A Hanafi jogtudósok kikötik, hogy ehhez a gyilkosnak magának kell elkövetnie a bûntettet (mubasharat), nem pedig közvetetten vagy véletlenül kell legyen az okozója valaki halálának (tasabbub). Mubasharat esetén nem számít, hogy a gyilkosság elõre megfontolt szándékkal vagy baleset következményeként történt.

Felhasznált irodalom:

• Baruch A. Levine. Bible Commentary Series: Leviticus, Philadelphia: The JSP (Jewish Publication Society): 1989.
• Suzan Alalu et al. Sara Yanarocak, Yahudilikte Kavram ve Değerler (Fogalmak és értékek a Júdeizmusban), Istanbul: 2001, Gözlem Gazetecilik Basın ve Yayın A. ª.
• Bilmen, Ömer Nasuhi, Hukuk-u Islamiyyeve Istılahatı Fıkhıyye Kamusu, Isztambul: Bilmen Basın ve Yayınevi.
• Nahum M. Sarna, Bible Commentary Series: Exodus, Philadelphia: The JSP (Jewish Publication Society): 1989.
• Yusuf Besael, Yahudilik Ansiklopedesi, (A Júdeizmus Enciklopédiája)  II, 317.
• Moses Maimonides. Code of Maimonides, Book Eleven, the Book of Torts, Yale University Press: 1954. Héberrõl angolra fordította: Hyman Klein.
• Rashi (Rabbi Solomon ben Isaac or Shlomo Yitzhaki).
• Rosenberg A. J., A. Cohen. Soncino Chumash, England: 1947.
• Hirschler, Gertrude. Ashkenaz: the German Jewish Heritage (Askenázi: A német zsidóság öröksége), New York: Yeshiva University Museum, 1988.
• Hirsh, Rav Samson Raphael, Commentary on Genesis 22:2, New York: Judaica Press, 1971.
• Jacob Milgrom, Bible Commentary Series: Numbers, Philadelphia: The JSP (Jewish Publication Society): 1989.
• Mawdudi, Tafhim.
• Udeh, Abdulkadir, At-Tashri al-Jinai al-Islami, Bejrút: Muassasa al-Risala, 1996.
• Yazır Elmalılı M. Hamidi. Hak Dini Kur'an Dili. (Korán magyarázat)
• Kasani, Alauddin Abu Bakr Ibn Masud. Badaiu's-Sanai' fi Tartibi ash-Sharai', VII, 351-352, Beirut: Dar al-Fiqr, 1996.
• Az-Zuhayli, Fıqh al-Islami.
• Jassas, Ahkam.
• Kurtubi, Ahkam, Nisa.
• Alusi, Ruhu'l-Maani, Baqara.
• Qutb, Fi Zilal al-Qur'an, Baqara, 178, I, 164. (A Korán árnyékában)
• Jabr Mahmud al-Fudaylat, Sukut al-Ukubat fi'l-Fıqhi al-Islami. (Szerk.: Ahmad Halifa), Amman: Dar al-Ammar, 1987.
• Ibn Humam, Fath al-Qadir.

Dr Adil Öksüz - Az iszlám jogtudomány doktora, jelenleg az Sakarya Egyetemen tanít, Adapazarıban.

Tweet

Whatsapp