További megjegyzések
Félreértéseknek, előítéleteknek és a különösen nyugaton az utóbbi évszázadban tapasztalható elvilágiasodásnak köszönhetően sokan gondolják úgy, hogy az Iszlám nem más, mint vakhit, értelem nélküli szolgálat, az élet problémái elől való menekülés. Ezek a téveszmék részben a kereszténység történelmi hibái és tévedései miatt alakultak ki a keresztényekben. Egyes világias, hitüket nem gyakorló muszlimok pedig megerősítették ezt a tévedést azzal, hogy az Iszlámot ideológiai, társadalmi, gazdasági vagy politikai rendszerre korlátozták. Figyelmen kívül hagyták azt a tényt, amit a Kegyes Korán, a hadíszok és az egész Iszlám történelem megerősít: hogy az Iszlám középút a szélsőségek között, kiterjed minden emberi képességre és készségre, minden ember elméjét, szívét, lelkét, az emberi élet minden területét magába foglalja. Ezért beszélt hangsúlyosan Mohammed Próféta (s.a.w.) a tanulásról, kereskedelemről, mezőgazdaságról, cselekvésről és gondolkodásról.
Arra is bátorította közösségét, hogy amit csinálnak, azt csinálják tökéletesen, és elítélte a tétlenséget és koldulást. Például azt mondta: „Allah szereti azt a szolgáját, aki hívő és jó a mesterségében”[i]. A Kegyes Korán azt mondja: „Cselekedjetek! Allah bizonnyal látni fogja a cselekedeteiteket, és a Küldött, és a hívők is” (Korán, 9:105). Mivel minden cselekedetünk nyilvánosságra hozatik az Utolsó Napon, nem lehetünk annyira gondatlanok, hogy fél szívvel végezzünk el valamit, csak hogy végre megszabaduljunk tőle. És Allah Küldötte (s.a.w.) azt is mondta: „Allah azt szereti, hogy ha csináltok valamit, akkor tökéletesen csináljátok”[ii].
Az iszlám arra bátorítja az embereket, hogy dolgozzanak, és ha valaki törvényes erőfeszítéseket tesz, hogy saját magát és a családját eltartsa, az is istenszolgálatnak számít. A középkori kereszténységgel ellentétben nem idealizálja – sőt, még csak nem is tanácsolja – a remeteéletet. Tiltja mások kihasználását és a luxusban való tobzódást is, mert ha itt megfeledkezünk magunkról, és elhanyagoljuk vallási kötelességeinket, az kárunkra lesz ezen a világon és a következőn is. Egy rövid hadíszban, amely összefoglalja a kiegyensúlyozott gazdasági és társadalmi élet lényegét, és a bőséget ebben a világban és a Túlvilágon is, Allah Küldötte (s.a.w.) azt mondja: „Ha gazdasági spekulációba bonyolódtok, ha csak az állattenyésztéssel foglalkoztok, ha elégedettek vagytok a földműveléssel, és nem tesztek erőfeszítéseket Allah útján, nem hirdetitek az Ő vallását, akkor Allah megaláz benneteket. És nem könnyít a helyzeteteken addig, amíg vissza nem tértek a vallásotokhoz.”[iii]
Ez a hadísz nagyon pontosan leírja a muszlimok szánalomra méltó helyzetét az elmúlt néhány évszázadban. A gazdasági spekulációk a gazdasági élet halálát jelentik, és azt, hogy tömegek folyamodnak ahhoz, hogy a napi betevőt nem megengedett módon keressék meg. A mezőgazdasággal való megelégedés a lustaság és a tudományos kutatások elhanyagolásának jele – pedig a Mindenható Allah egyértelműen kijelenti a Kegyes Koránban, hogy az embert az Ő képviselőjeként helyezte a földre, és megtanította neki a tudást a dolgok neveiről.
Ez azt jelenti, hogy fejlesztenünk kell a tudományt, és ki kell használnunk a természet erőforrásait, fel kell fedeznünk a természet jelenségeiben rejlő isteni törvényeket, és el kell gondolkodnunk rajtuk. Eközben azonban Allah megelégedését kell keresnünk, és gyakorolnunk kell az Iszlámot.
A Kegyes Korán számos ehhez kapcsolódó áját tartalmaz, például: „Vajon egyenlők-e azok, akik tudnak, és azok, akik nem tudnak?” (Korán, 39:9), amelyek hangsúlyozzák a tudás és tanulás fontosságát. Arra is figyelmeztet, hogy „az Ő szolgái közül azok félik igazán Allahot, akiknek tudásuk van” (Korán, 35:28), ami azt jelenti, hogy a valódi istenfélelem és istenszolgálat csak tudáson keresztül lehetséges. Ha a tudást csak a vallástudományra korlátozzuk, ha nem gondolkodunk és nem kutatunk, az óhatatlanul oda fog vezetni, hogy elégedettek leszünk a földműveléssel és állattenyésztéssel, ellustulunk, és elhanyagoljuk az Allah útján tett erőfeszítéseket. Ennek végső eredménye pedig nyomorúság, szegénység és megaláztatás lesz.
Mohammed Próféta (s.a.w.) egy hadíszban is felhívta a figyelmet erre a fontos tényre: „Egy óra mély gondolkodás többet ér, mint egyévnyi önkéntes istenszolgálat”[iv]. És: „Az erős hívő jobb és értékesebb Allah szemében, mint a gyenge”[v]. Erős csak az lehet, akiben együtt van a testi és lelki egészség, a tudományos és technikai kompetencia. Ha valaki az „erő” jelentését kizárólag a fizikai erőre korlátozza, azzal csak azt mutatja, hogy teljességgel tudatlan azzal kapcsolatban, hogy mit is jelent valójában az erő.
Levonhatjuk a következtetést, hogy csak az lehet jó muszlim, aki jó tanuló Mohammed Próféta (s.a.w.) iskolájában. Ez a tulajdonság mutatkozott meg Dzsafar ibn Abu Talibban is, Mohammed Próféta (s.a.w.) unokatestvérében, aki Abesszíniába menekült, hogy elkerülje a kurajs törzs üldözését. Egyszer azt mondta a Négusnak: „Ó, Király, tudatlanságba merült nép voltunk mi, bálványokat imádtunk, tisztátalan húst és dögöt ettünk, bűnöket követtünk el, paráználkodtunk, loptunk, gyilkoltunk, és az erősek zsarnokoskodtak a gyengék felett. És még számtalan más szégyenletes és megvetendő dolgot tettünk”[vi].
Mohammed Próféta (s.a.w.) a legjobb példát állította közössége elé a hitben, istenszolgálatban, viselkedésben – az élet minden területén. Korábban a népe körében a lánygyermek születése szégyennek számított, ezért inkább élve eltemették őket. Amikor Mohammed Próféta (s.a.w.) elhozta az isteni üzenetet, a nők visszakapták őket megillető jogaikat. Egyszer egy leány jött el Mohammed Prófétához (s.a.w.), és így panaszkodott: „Ó, Allah Küldötte, apám arra akar kényszeríteni, hogy menjek feleségül a nagybátyám fiához. Én viszont nem akarok hozzámenni!”. Allah Küldötte (s.a.w.) figyelmeztette az apát, hogy nincs joga akarata ellenére férjhez adni a lányát. A férfi megígérte, hogy nem fogja tenni. A leány ekkor felállt, és azt mondta: „Ó, Allah Küldötte, nem akartam ellentmondani az apámnak. Azért jöttem hozzád, hogy megtudjam: engedélyezi-e az Iszlám, hogy egy apa férjhez adja a lányát annak beleegyezése nélkül.”[vii]
Mohammed Próféta (s.a.w.) arra intette a társait, hogy ne kolduljanak. Bármilyen szegények voltak is, a társai nem kértek soha senkitől. Annyira érzékenyek voltak erre, hogy még segítséget sem kértek. Például mikor egyikük teveháton ülve elejtette az ostorát, inkább letérdeltette a tevéjét, leszállt róla és felvette maga, minthogy segítséget kérjen másoktól[viii].
Az Iszlám előtt az emberek bálványokat imádtak, és nem tisztelték a szüleiket. Allah Küldötte (s.a.w.) azt hirdette nekik: „Urad megparancsolta, hogy ne imádjatok mást Rajta kívül, és a jóságot a szülőkhöz” (Korán, 17:23). Ez az isteni parancs annyira megváltoztatta őket, hogy még azt is megkérdezték Allah Küldöttétől (s.a.w.), hogy Allah megbünteti-e őket azért, ha nem viszonozzák mosollyal szüleik pillantását. A Kegyes Korán azt is parancsolja, hogy „ne éljék fel az árvák vagyonát” (Korán, 17:34), és megtiltja a lopást. Ez annyira érzékennyé tette őket mások jogaira, hogy ebből az egész áldott időszakból mindössze egy-két lopást jegyeztek fel.
Az Iszlám előtti Arábiában a gyilkosság rendkívül elterjedt volt. Mohammed Próféta (s.a.w.) azonban elhozta ezt a tiltást: „és ne öljetek meg egy lelket sem, amit Allah megtiltott” (Korán, 17:33), és ez a gonoszság szinte teljesen eltűnt. A Küldött (s.a.w.) megtiltotta a paráználkodást is. Ez véget vetett mindenféle erkölcstelenségnek. Mégis találunk egy-két beszámolót abból a korból, ami házasságtörésről szól. Például az egyik:
Egy napon egy sápadt és elcsigázott férfi jött Mohammed Prófétához (s.a.w.). azt mondta neki: „Tisztíts meg engem, ó, Allah Küldötte!”. Mohammed Próféta (s.a.w.) elfordította tőle az arcát, de az ember négyszer is elismételte, amit mondott. Végül Allah Küldötte (s.a.w.) megkérdezte: „Milyen bűntől tisztítsalak meg?”. A férfi azt felelte, hogy paráználkodott. A bűn akkora súllyal nehezedett lelkiismeretére, hogy azt akarta, büntessék meg. Mohammed Próféta (s.a.w.) megkérdezte a jelenlévőket, hogy épelméjű-e a férfi. Amikor igennel válaszoltak, megkérdezte, hogy részeg-e. A férfi józan volt. A határozott és megismételt vallomás alapján el kellett rendelnie, hogy hajtsák végre rajta az ítéletet. Azután leült, és sírt.
Pár nap múlva eljött hozzá a férfi partnere is, hogy kérje a büntetést és a megtisztulást. Mohammed Próféta (s.a.w.) többször is elfordult tőle, és hazaküldte, de mélységes bűnbánatában a nő ragaszkodott a büntetéshez. Végül Mohammed Próféta (s.a.w.) ezekkel a szavakkal küldte haza: „Menj haza, mert hátha terhes vagy, menj, és szüld meg a gyermeked”. A nő így tett, és a gyermek születése után visszatért, ugyanazzal a kéréssel. Mohammed Próféta (s.a.w.) ismét hazaküldte: „Menj haza, hogy legyen, aki a gyermekedet táplálja”. Miután a gyermeket elválasztották, a nő ismét visszatért, és a büntetést végrehajtották rajta, mikor azonban valaki rosszat mondott rá, a Próféta (s.a.w.) arca elkomorult, és azt mondta: „Allahra esküszöm, olyan ennek az asszonynak a bűnbánata, hogy ha elosztanák Medina egész népe között, akkor is elegendő lenne, hogy mindet megbocsátással borítsa be!”[ix]
Mohammed Próféta (s.a.w.) olyan tökéletes rendszert és közösséget hozott létre, amelyet Platón, Thomas Moore, Campanella vagy számtalan más utópia szerzője sem volt képes még csak elképzelni sem. A több ezer példa közül, ami ezt bizonyítja, álljon itt még egy:
Abu Huraira (r.a.) a Próféta (s.a.w.) társai közül az egyik legszegényebb volt. Egyszer elment Allah Küldöttéhez (s.a.w.), mondván, hogy már napok óta semmit sem evett. Abu Talha (r.a.) hazavitte őt, hogy enni adjon neki. Otthon azonban nem volt semmi étel, csak egy kis leves, amit a felesége a gyerekeknek készített. Megkérdezte a férjét, hogy mit tegyenek, és így döntöttek: vacsora nélkül fektetik le a gyerekeket, és mivel a leves hármuknak nagyon kevés, a vendégnek adják mindent. Amikor evéshez készülődve az asztalhoz ültek, Abu Talha felesége, mintha csak véletlenül tenné, felborította a gyertyát. Sötétben vacsoráztak hát, illetve csak a vendég evett, a két házigazda csak zörgött a kanalával, mintha ők is ennének. Abu Huraira (r.a.) jóllakott, és hazament, anélkül, hogy tudta volna, mi történt.
Másnap a mecsetbe mentek imádkozni. Az ima végén Allah Küldötte (s.a.w.) odafordult hozzájuk, és azt mondta: „Amit tegnap este tettetek, amiatt Allah kinyilatkoztatott egy áját, amiben dicsér benneteket: „és előnyben részesítik őket saját magukkal szemben, még akkor is, ha szegénységben vannak” (Korán, 59:9).[x]
[i] Munawi, Fayd al-Qadir, 2:290.
[ii] Muttaqi al- Hindi, Kanz al-’Ummal, 3:907.
[iii] Abu Dawud, „Buyu,” 54; Ibn Hanbal,, Musnad, 2:84.
[iv] ’Ajluni, Kashf al-Khafa’, 1:370.
[v] Muslim, „Qadar,” 34; Ibn Maja, „Muqaddima,” 10; Ibn Hanbal, 3:366.
[vi] Bukhari, „Wasaya,” 9.
[vii] Nasa’i, „Nikah,” 36.
[viii] Muslim, „Zakat,” 108; Ibn Maja, „Jihad,” 41.
[ix] Muslim, „Hudud,” 22-23.
[x] Bukhari, „Tafsir,” 6; Muslim, „Ashriba,” 172.
- Készítés ideje: