Az igazi Iszlámban nem létezik terrorizmus

Napjainkban állíthatjuk, hogy az iszlám egyáltalán nem ismert. A muszlimoknak ki kellene jelenteniük, „az igazi iszlámban nem létezik terrorizmus.” Az iszlám szerint egy embert megölni a hitetlenséggel ér fel. Senki nem olthatja ki egy másik ember életét. Egy ártatlan embert még háború idején sem érhet bántódás.

Senki nem jogosult arra, hogy fetvát adjon ki (hivatalos nyilatkozat az iszlám forrásai alapján) ebben a kérdésben. Senki nem válhat öngyilkos merénylõvé. Senki nem ronthat a tömegek közé testére kötözött robbanóanyagokkal. Teljesen mindegy, milyen vallású a tömeg, ez az iszlám törvények alapján egyszerûen nem megengedett. Még háború idején is - amikor pedig kimondottan nehéz az egyensúlyt megtalálni - szigorúan tilos az ilyesmi.

Az iszlám megparancsolja: „Ne érj gyerekekhez, vagy azokhoz, akik templomokban imádkoznak.” Ez nem csak egyszer, hanem újra és újra elhangzott a történelem során. Ezt mondta tanítónk, Mohamed Próféta, és így nyilatkoztak Abu Bakr^[1], Umar^[2], õket követõen pedig Salahaddin Ayyubi^[3], Alparslan^[4] és Kılıçarslan is. A késõbbiekben II. Mehmet szultán, a hódító is csatlakozott ehhez az állásponthoz.

Így Konstantinápoly, ahol azelõtt káosz és fejetlenség uralkodott, Isztambullá vált. Ebben a városban a görögök nem ártottak az örményeknek, sem az örmények a görögöknek. A muszlimok sem bántottak senkit. Röviddel Konstantinápoly meghódítása után a város népe kifüggesztette a palota falára a hódító egy hatalmas portréját a pátriárkáé helyére. Abban az idõben ez meglepõ cselekedetnek számított.

Ezt követõen a történelem tanúsága szerint a szultán hivatta a pátriárkát, és neki adta a város kulcsát. Mind a mai napig tisztelettel emlékeznek rá a görög-keleti egyházban. Napjainkban sajnos azonban az iszlámot, mint sok minden mást, teljesen félreértik az emberek. Az iszlám mindig is tisztelte a különbözõ nézeteket, és ezt soha nem szabad szem elõl téveszteni, különben magát a vallást sem ismerhetjük meg kielégítõen.

Sajnálom, de azt kell hogy mondjam, az iszlám országokban él néhány vallási vezetõ és éretlen muszlim, akiknek egyetlen fegyverük a vallási fundamentalizmus; az iszlámot sajátosan értelmezve tömegeket képesek hadba állítani önnön céljaik elérésére. Valójában az iszlám egy igaz hit, amit a maga valóságában kellene megélni. Az iszlámban csakúgy, ahogy a célokat jogosan kell kitûzni, ugyanígy e célokhoz törvényes eszközökkel kell közelíteni. E nézõpontból tehát senki nem juthat a mennybe egy másik ember meggyilkolása által. Egy muszlim nem mondhatja, hogy: „megölök valakit, aztán megyek a Paradicsomba”; Isten jóindulata gyilkossággal nem vásárolható meg. Az egyik legfontosabb cél egy muszlim számára Isten kegyének elnyerése, a másik, pedig a Mindenható Isten nevének terjesztése az univerzumban.

Az iszlám törvények egyértelmûek. Személyek nem viselhetnek háborút. Egy csoport vagy szervezet nem kezdhet háborúba, csak egy állam kezdeményezhet hadviselést. Nem állhat senki háborúban egy államfõ vagy egy hadsereg elõzetes hadüzenete nélkül. Ha mégis, az terrorcselekedetnek számít. Ebben az esetben a háború nem jelent mást, mint - bocsássanak meg a megfogalmazásért -, néhány gazember verbuválása olyasvalaki ellen, aki maga is bûnözõkkel veszi körbe magát. Ha az emberek egyénileg is hadat üzenhetnének, a káosz teljesen eluralkodna. Apróbb nézeteltérések miatt csatározások alakulhatnának ki még máskülönben egészségesen gondolkodó emberek között is. Bárki mondhatná: „én most hadat üzenek ennek és ennek”. Egy, a keresztényekkel toleránsan viselkedõ ember ellen például egy elvakult valaki, akinek ez nem tetszik, kijelenthetné:„Ez az ember a kereszténységet támogatja, és gyengíti az iszlámot. Ezért hadat kell üzenni neki, és el kell pusztítani.” Ennek nyomán kitörne a háború. Szerencsére a hadüzenet korántsem ilyen egyszerû. Ha az állam nem üzen hadat, senki nem kezdhet hadviselésbe. Ha bárki ezt teszi, legyenek azok bár felvilágosult gondolkodók, nem folytatnak valóságos háborút, ez ugyanis teljesen ellenkezik az iszlám szellemével. A háború és béke törvényei az iszlámban világosan le vannak fektetve.

Egy igazi „iszlám világ” nem létezik.

Véleményem szerint egy iszlám világ valójában nem létezik. Vannak helyek, ahol muszlimok élnek. Vannak területek, ahol többen, van, ahol kevesebben. Az iszlám egy életforma, egy kultúra, nem csak egy vallás. Vannak muszlimok, akik a saját gondolkodásmódjuk alapján fogalmazzák meg az iszlám hitet. Nem a radikális, fundamentalista muszlimokra gondolok, hanem azokra a hétköznapi emberekre, akik úgy élik meg az iszlámot, ahogy az nekik kényelmes. Az iszlámnak elõfeltétele, hogy az ember „valóban” higgyen, és annak megfelelõen éljen. A muszlimoknak el kell fogadniuk, hogy kötelességeik az iszlám hitben benne foglaltatnak. Nem mondhatjuk, hogy egyetlen ilyen társadalom is létezne a muszlimok által benépesített területeken. Ha ezt mondanánk, az az iszlám meggyalázása lenne. Ha pedig azt mondanánk, hogy az iszlám nem létezik, az pedig az emberiség arculcsapása lenne. Nem hiszem, hogy a közeljövõben muszlimok hathatósan hozzá tudnának járulni a világegyensúly megteremtéséhez.. Nem gondolom, hogy vezetõinknek meglenne az ilyenfajta elõrelátásuk. Egy szûk felvilágosult rétegtõl eltekintve, akik csak napjainkban jelentek meg, a muszlim társadalom meglehetõsen tudatlan. Ezt sajnos a hádzs (mekkai zarándoklat) alkalmával is megfigyelhetjük, de a konferenciákon és fórumokon is nyilvánvaló. Televízión keresztül ezt láthatjuk a parlamentjeinkben is. Ezek a muszlimok nem tudják megoldani a világ problémáit. Talán majd a jövõben ez is megvalósíthatóvá válik.

Napjainkban az iszlámról, mint az egyén iszlámáról beszélhetünk. Élnek muszlimok a világ különbözõ pontjain, egyenként, egymástól elválasztva. Én személyesen senkit nem ismerek, aki tökéletes muszlim lenne. Ha a muszlimok nem képesek arra, hogy egymással kapcsolatba lépve egységet formáljanak azért, hogy együtt oldják meg közös problémáikat, együtt vizsgálják a világegyetemet, és értelmezzék azt a Korán tanítása alapján, illetve, hogy együtt fogalmazzák meg jövõbeni céljaikat, és jelöljék ki helyüket a világban, úgy én nem hiszem, hogy egyáltalán beszélhetnénk iszlám világról. Mivel iszlám világ nincsen, mindenki egyénileg cselekszik. Akár azt is mondhatjuk, van néhány muszlim, akinek saját, egyéni hite van. Nem jelenthetjük ki, hogy lenne egyetemes iszlám világnézet, melynek tudományosan igazolt alapjai lennének, és amely teljes mértékben a Koránra támaszkodna. Azt lehet állítani e helyett, hogy egy muszlim kultúra jobban érzékelhetõ, mint az iszlám kultúra.

Ez a jelenség a XI. századtól (az iszlám idõszámítás szerint 5. század) az abbaszid^[5] korszak és a szeldzsukok uralmával kezdõdõen vált kifejezetté, majd Isztambul meghódításával még inkább megnõtt. Az ezt követõ idõszakokban elzárkóztak az új értelmezésektõl, a gondolatvilág jócskán leszûkült. Az iszlám alapját képezõ széles látókörûség kezdett beszûkülni. Egyre több jellemtelen ember jelent meg az iszlám világban, olyanok, akik képtelenek voltak másokat elfogadni, vagy magukat megnyitni mások elõtt.  Ez a szûklátókörûség a dervislakokban is megfigyelhetõ volt. Sõt sajnálatosan még a medreszékben (teológiai iskolák) is megjelent. Természetesen szükség van rá, hogy ezeknek a tanoknak mindegyikét olyan emberek vizsgálják felül, akik saját szakterületükön kimagasló eredményeket értek el.

Az Al-Kaida hálózat

Osama Bin Laden egyike azoknak az embereknek, akiket mélységesen megvetek, mivel beszennyezte az iszlám ragyogó jellegét, és egy megromlott képet kreált a vallásról. Ha mindent meg is teszünk, hogy kiköszörüljük az általa okozott csorbát, az iszlám jó hírnevének visszaállítása évekbe telhet.

Sokat beszélünk errõl a problémáról különbözõ fórumokon. Könyveket írunk a témában. Kijelentjük: „ez nem iszlám”. Bin Laden az iszlám gondolkodásmód helyébe a saját érzéseit és vágyait ültette. Õ egy szörnyeteg, ahogy azok az emberek is, akik körülveszik. Ha bárhol máshol hozzájuk hasonló emberek élnek, õk sem mások, csak szörnyetegek.

Mélyen elítéljük Ladennek ezt a magatartását. Azonban az egyetlen mód, hogy megelõzzük az ilyen tetteket az, ha az iszlámnak tûnõ országokban élõ muszlimok - mint már korábban mondtam, véleményem szerint nincs iszlám világ, csak országok, melyekben muszlimok élnek - megoldják saját problémáikat.

Vajon teljesen más módon kellene gondolkodniuk, mikor vezetõiket megválasztják? Vagy gyökeres reformokra lenne szükség?  Ahhoz, hogy egy egészséges fiatal generáció nõhessen fel, a muszlimoknak azon kell dolgozniuk, hogy megoldják problémáikat. Nem csak a terrorral kapcsolatosakat - amely eszköz semmiképpen sem elfogadott Isten által  - hanem a droggal és a dohányzással kapcsolatos kérdéseket is, amik szintén olyan területek, melyekre a vallási tilalom kiterjed. Szeparatizmus, zavargások, véget nem érõ nyomor, a szégyen, hogy nem mi magunkat, hanem mások kormányoznak minket, majd eme idegen hatalommal közösen felállított kormányzat túlkapásai; mind mind olyan problémakörök, melyeket hozzá lehet adni a listához.

Ahogy Mehmet Akif Ersoy^[6] mondta, a rabszolgaság, a gondok garmada, függõség, a dolgok szokásként való elfogadása, a gúny: mind közhely számba mennek. Ezek mind Isten káromlásának számítanak, és mind elsõdlegesen a mi nemzetünket^[7] sújtja. Hogy úrrá tudunk-e lenni ezeken, az attól függ, hogy tudunk-e emberek lenni, olyan emberek, akik hûségesek Istenhez.

A mi felelõsségünk

A mi hibánk, a nemzet hibája. Az oktatás hibája. Egy igaz muszlim, aki megérti az iszlám minden aspektusát, nem lehet terrorista. Nagyon nehéz muszlimnak maradni, ha valaki kapcsolatba kerül a terrorizmussal. A vallás nem engedi meg ugyanis, hogy egy cél érdekében embereket öljenek.

De természetesen mit is tettünk annak érdekében, hogy ezeket az embereket kifogástalanul neveljük? Milyen törekvések irányába tettük õket elkötelezetté? Milyen felelõsséget vállaltunk a nevelésükben? Hogyan várhatjuk most el, hogy ne kerüljenek a terrorizmus hálójába? Az emberek az iszlámból gyökerezõ erényeikkel állhatnak ellen a terrorizmusnak; ilyen az Istentõl való félelem, az ítéletnaptól és a vallási törvények megszegésétõl való félelem. Mi azonban nem fektettünk elég hangsúlyt ezekre a kérdésekre. Voltak kísérletek napjainkig arra, hogy ezekkel az elhanyagolt témákkal foglalkozzunk. De honfitársaink sajnos gátakat emeltek e kezdeményezések útjába.

Néhányan úgy vélekednek, meg sem szabadna engedni olyan tevékenységeket, amikre nekünk leginkább szükségünk van. Szerintük például megengedhetetlen, hogy oktatási intézményekben hittant oktató kurzusok folyjanak. Másrészt viszont azt állítjuk, hogy az oktatásnak az élet minden területére ki kell terjednie. Az iskolákban például kellene, hogy legyen orvosok által vezetett egészségügyi nevelés. Az élet minden területére kiterjedõ, széleskörû oktatást kellene biztosítanunk.

Meg kellene tanítani az embereket, hogyan jöhetnek majd ki jól jövõbéli házastársukkal, és hogyan nevelhetik fel a gyerekeiket. Ennyinél azonban nem állhatunk meg. Törökország és más többségében muszlim lakosságú országok is szenvednek a drogkereskedelemtõl, szerencsejátéktól és korrupciótól. Szinte már senki sincs Törökországban, akinek a neve ne keveredett volna ilyen botrányba. A kitûzött célok közül elértünk néhányat. Van még azonban néhány cél, melyek megvalósításra várnak, melyeket még nem sikerült elérni. Ezért senki nem vonható felelõsségre. Az illetékeseket ezzel nem lehet elszámoltatni. Védekezõen körülbástyázták magukat, és így magukra is maradtak.

Ezek olyan emberek, akik köztünk nõttek fel. Mind a mi gyermekeink közül való. Miért vált közülük néhány gazemberré? Miért nevelték néhányukat úgy, hogy másokat kihasználjanak, csúfot ûzzenek belõlük? Miért lázadnak az emberi értékek ellen? Miért jön néhány a saját országába, hogy ott öngyilkos merénylõként robbantsa fel magát?

Ezek az emberek mind köztünk nõttek fel. Biztos, hogy valami nincs rendben az oktatásukkal. Kell, hogy legyen hibája, néhány gyenge pontja az oktatásnak, mely több figyelmet érdemelne. Ezeket a hibákat ki kell küszöbölni. Röviden, az emberek nevelésének nem szenteltünk elég figyelmet. Mindeközben pár generáció elveszett, elpusztult, elkallódott.

Az elégedetlen ifjúság elvesztette lelki egyensúlyát. Néhány ember kihasználhatja õket, egy pár dollárért robotot formálhat belõlük. Az is elõfordul, hogy bedrogozzák õket. Napjainkban sokat olvashatunk minderrõl a magazinok hasábjain. Ezeket az embereket kihasználták, manipulálták. Õrült gondolatok és célok ürügyén gyilkost csináltak belõlük. Elvetemült emberek saját céljaik elérésére használták fel ezeket a fiatalokat.

 Volt idõ, hogy sok ember halt meg Törökországban. Egy csoport megölt valakit, egy másik csoport másokat ölt. Az emberek véres csetepatékat folytattak, míg a katonaság be nem avatkozott 1971. március 12.-én, valamint késõbb 1980. szeptember 12.-én. Az emberek szinte egymás vérét itták, mindenki hadat viselt.

Néhány ember mások megölésével próbálta elérni céljait. Mindenki terrorista volt, mindkét oldalon terroristák álltak. De ugyanazt az eseményt mindkét oldal különbözõképpen értelmezte. Valaki azt mondhatta például: „ezt az iszlám nevében teszem”. A másik azt felelhette: „ezt az országomért és a népemért teszem”. Egy harmadik pedig: „én a kapitalizmus és a kizsákmányolás ellen harcolok.” De ezek természetesen mind csak frázisok voltak. A Korán is említi ezeket a „címkéket”. Ezeknek a dolgoknak egyszerûen nincs értékük. De az emberek ennek ellenére is csak folytatták a mészárlást. Mindenki valamilyen eszme nevében ölt.^[8]

E véres eszmék oltárán sok embert áldoztak fel. Ez nem más, mint terror, és ezt a hibát mindenki elkövette, nem csak a muszlimok. Mivel mindenki egyaránt részt vett benne, egymás megölése egy elérhetõ céllá vált az emberek számára, a gyilkolás mindennapos lett. Mindenki hozzászokott az öléshez, még ha más ember életét kioltani felettébb kegyetlen dolog is. Egyszer egy nagyon kedves barátom megölt egy kígyót. Akkor végzett teológiából, imámként^[9] tevékenykedett. Az eset után egy hónapig nem voltam hajlandó beszélni vele. Azt mondtam: „Annak a kígyónak joga volt hozzá, hogy a természetben éljen. Milyen jogon oltottad te ki az életét?”

A helyzet ma úgy fest, hogy ha csak 10-20 ember hal meg, vagy az áldozatok száma nem olyan magas, mint amitõl tartottunk, annyit mondunk: „Végül is nem is haltak meg olyan sokan.” Félelmetes, hogy milyen szinten elfogadja már a mai ember az erõszakot,  „szerencsésnek” tartják, ha az, áldozatok száma „csak” 20-30.

Megfelelõ oktatás mellett nem jutottunk volna ilyen helyzetbe. A kormány törvényei és szabályozásai ezt megakadályozhatták volna. Egy jól körülbástyázott szûk csoport, akiket lehetetlen megállítani, eltúloznak triviális kérdéseket, és a szõnyeg alá söpörnek fontos problémákat. Van erre ellenszer. Az ellenszer, pedig az igazság megtanítása. Egyértelmûen ki kell jelenteni, hogy egy muszlim nem lehet terrorista. Miért kell ezt egyértelmûen kijelenteni? Mert az embereknek meg kell érteniük, hogy ha bármi gonoszat cselekszenek, még akkor is, ha az csak atomnyi méretût is, bûnhõdni fognak azért itt is és a másvilágon is. ^[10]

Igen, egy embert megölni igenis lényegi kérdés. A Korán szerint, aki egy embert megöl, az az egész emberiséget pusztítja el. Ibn Abbas^[11] azt mondja, aki egy embert megöl, az a pokolban fog sínylõdni az örökkévalóságig., Az iszlám szerint az Ítélet Napján egy gyilkos ugyanolyan ítéletet kap majd, mint az, aki istentagadó. Ha ez a vallásnak egy alapja, akkor ennek az oktatásban is helyet kell kapnia.

M. Fethullah Gülen - az iszlám tudósa, gondolkodó. Kiemelkedõ egyéniség a vallások közötti párbeszéd és az oktatás fejlesztésének területein.

[1] Az elsõ muszlim kalifa (632-634)
[2] A második muszlim kalifa (634-644)
[3] Muszlim uralkodó és hadvezér a XII. században. A keresztes háborúk idején tanúsított lovagiasságáról és könyörületességérõl híres.
[4] A szeldzsuk -török dinasztia második szultánja, Perzsiában uralkodott 1059-1072 között.
[5] Bagdad kalifáinak dinasztiája, 750-1258 között voltak hatalmon.
[6] Költõ (1873-1936), a török nemzeti himnusz szerzõje.
[7] A cikk írója török, az utalások a törökországi jelenre vonatkoznak.
[8] Törökország a huszadik század második felében három súlyos katonai puccsot szenvedett el. Az itt felsoroltak, a második és a harmadik, oka társadalmi elégedetlenség volt.
[9] muszlim pap.
[10] Lásd: Korán 99:7-8
[11] Vallási tanító, Mohamed próféta unokatestvére.

Tweet

Whatsapp