A terror és a terrorista-kiképzésben használt kábítószerek

„A WHO (Egészségügyi Világszervezet) 110 millió dollárt különített el egy Sri Lankán honos növényfaj megsemmisítésére: azok a fiatalok, akik ezt a növényt rágcsálták, elvesztették halálfélelmüket, így könnyen hajlamossá váltak az öngyilkosság elkövetésére. A WHO fontos lépéseket tesz annak érdekében, hogy lecsökkentse annak a kockázatát, hogy a növény a világ többi részén is elterjedjen.” - tették közzé ezt az érdekes hírt 2003-ban a hírügynökségek.

A 90-es évek végén a Fluocsetine (Prozac) a „boldogság gyógyszereként” volt ismeretes, de késõbb felfedezték, hogy bizonyos betegeket hajlamossá tesz az öngyilkosságra. Mindez nagy vihart kavart pszichiátriai körökben. Az elmúlt években, Angliában betiltották az egyik legerõsebb antidepresszánst, a Parocsetine-t (Serotat), miután bebizonyosodott, hogy ez is hasonlóan hatott az öngyilkosságra hajlamosakra; szakértõk közt már jó ideje viták forrása volt a  szerrel való visszaélés ténye.

Vajon egy új veszélyforrással kell szembenéznünk? - tették fel a kérdést a pszichofarmakológiaikutatók. Hogyan lehetséges, hogy a gyógyítani kívánt beteg öngyilkossági hajlamát erõsítettük meg? A gyógyszerrel hipnotizált ember robotszerûvé lesz?  Vajon a pszichofarmakológia egy olyan tudomány, ami a terror céljainak megvalósítása érdekében ajánlkozik?

A kutatásokból arra következtethetünk, bizony nem nehéz egy csoport emberbõl öngyilkos merénylõt formálni. Elég egy kiképzõtábor, beadni az eufóriát kiváltó gyógyszert, majd egy másik drogot, mely segít legyõzni a halálfélelmet.

Ha ebbõl a szemszögbõl vesszük szemügyre az elmúlt évek terrortámadásait, mint például a szeptember 11-i merényletet, vagy a támadásokat a Közel-Keleten, az érvelés, mely szerint a terrorcselekmények szisztematikusak, és befolyásos csoportosulások által támogatott, szervezett akciókból állnak, egyre inkább bebizonyosodik.

A katonabetegség

Az amerikai polgárháború alatt (1861-1865), és a francia-porosz háborúban (1870-1871) a morfiuminjekció volt a katonák leggyakrabban használt fájdalomcsillapítója. Arra szolgált, hogy a katonák el tudják viselni a sérüléseikbõl, vágásokból, égésekbõl eredõ fájdalmat, és hogy segítse õket pihenni. Miután azonban ezeket a katonákat elbocsátották a kórházból, fejfájástól, remegéstõl, hányingertõl, hányástól és görcsöktõl szenvedtek. Ezt a tünetegyüttest nevezték el késõbb „katonabetegségnek”. Késõbb felfedezték, hogy a panaszokat elvonási tünetek okozzák, azok a katonák szenvedtek ebben ugyanis, akik korábban morfium-kezelésben részesültek.

Az ópium felfedezése

Az ópium hidroklorid sója az ópiumcserje törzsébõl nyert oldatban található meg, melyhez a növény megcsapolásával lehet hozzájutni. Európában vagy a Távol-Keleten leggyakrabban pipával juttatták a szervezetükbe a szert, vagy megrágták és lenyelték. Ezt a kábítószert általában az elõkelõbb osztályok részesítették elõnyben. 1804-ben a francia kémikusnak, Armand Séguinnak sikerült az ópiumból színtelen, finomított morfiumkristályokat nyernie. 1812-ben, pedig egy német gyógyszerészsegéd, Friedrich W. Sertürner tudományos analízis alá vette az anyagot, tapasztalatait pedig „Az ópium analízise” címen tette közzé. Sok fáradságba telt, míg a morfiumból injekciót tudtak elõállítani, de  az erre irányuló kísérletek 1853-ban végül eredményre vezettek. Az így nyert anyagot csodaszerként propagálták, egyaránt használták fájdalomcsillapító és altató gyanánt. Nevét a görög mitológia alvás és álom istenségérõl, Morpheuszról kapta. A szer élvezõi úgy tartották, hogy a morfiumadag beadása után eme istenség karjaiban engedtek fel… A morfium használatának szokása annyira elterjedtté vált, hogy néhány tehetõs ember már mindenhová selyem zsebkendõbe csomagolt fecskendõkkel járt, hogy bármikor beadhassa magának a szert. 1890-ben Pinchan a híres Morphinisme címû könyvében hívta fel a figyelmet a morfium addiktív hatására. Törökországban Mazhar Osman jelentetett meg hasonló tartalmú mûvet Keyif Veren Zehirler [Örömöt adó mérgek] címmel 1934-ben. A függõség világviszonylatban leginkább az egészségügyi dolgozókat sújtotta. Végül, mikor fény derült a mellékhatásokra, katonai fájdalomcsillapítóként való használatát is felfüggesztették.

Nem lenne hibás az a következtetésünk, miszerint napjainkban az „Extasy” játssza azt a szerepet, melyet egykor a morfium töltött be a társadalomban.

Vannak napjainkban öngyilkosságra hajlamosító gyógyszerek?

A hallucinatív drogok közül, vagyis azon szerekbõl, melyeket szenvedélybetegek tudatmódosító hatásukért használnak, 1954-ben az LSD-t és a meszkalint tartották számon. A szabadelvû hatvanas évektõl kezdve ezek a drogok rendkívül nagy befolyással bírtak a popzenei és mûvészi világra.

A meszkalin egy olyan pszihedelikus drogfajta, amit már évszázadokkal ezelõtt is széleskörûen használtak az amerikai indiánok és az aztékok sámánjai, hogy vallási szertartásaik folyamán eksztázisba essenek. A Peyot-kaktusz-melyet csak isteni növénynek neveztek - leveleit rágcsálva érték el ezt az állapotot. Kutatók csak a 19. század végén tudták a meszkalin-alkaloidát izolálni, de szintetikusan csak a huszadik század negyvenes-ötvenes éveitõl kezdve foglalkoztak e szer, valamint az LSD és a pszilocibin elõállításával.

 Ezek az anyagok a kitörõ öröm érzetét keltik, nagyban torzítják a távolság és a mélység érzékelését, összefüggéstelen beszédre késztetnek. Az ilyen szerek hatása alatt lévõ egyén képes lehet kvázi-vallásos transzcendentális tapasztalatok gyûjtésére. Felnyitja az egyén tudatalattiját is, minden, ami addig elnyomva hevert, a felszínre kerül. Alkohol hatása alatt állók legalább valamilyen szintig képesek önkontrolt tanúsítani, azonban ez a pszichoaktív szerek esetében kizárt. Az ilyen befolyásoltság alatt álló személy mindenrõl beszél, önkontroll nélkül, emiatt is használták a hatvanas évek folyamán e szereket titkos ügynökségek is, mint a CIA, néhány nagyszabású programban. Végül az ilyen anyagok használatát törvényen kívül helyezték.

Az LSD, mint agymosásra használt szer  

Az LSD-t Dr. Markus Hopmann fedezte fel 1943 áprilisában, a laboratóriumában. Az anyagot az anyarozs egy alkaloidájából nyerte. Megfigyelte, hogy az anyag valamilyen furcsa érzetet ébreszt benne. Hopmann percrõl percre lejegyzett minden egyes változást, amit az LSD okozott szervezetében és tudatában.

Az LSD-t 1950 és 1966 között kémek, titkos ügynökségek, bûnszervezetek használták azzal a céllal, hogy hozzáférjenek az „ellenség” agyához, és amennyiben szükséges, meg is változtassák azt. Az 1964-es Helsinki Egyezmény elfogadásával az embereken végzett ilyen jellegû kísérleteket betiltották, így ezeket a tevékenységeket hivatalosan beszüntették.

Valakinek az ételébe-italába ilyen szereket szórni, azután megfigyelni, hogyan reagál, mit mond, nem épp tudományosan elfogadható módszer. De pontosan ez az, amit a terrorista-kiképzõ táborokban tesznek meg a kiképzendõ alanyokkal. Minden nap egy kevés LSD adag, és könnyedén irányítható embereket kapunk, akikbõl egyszerûen akár öngyilkos merénylõt is formálhatunk. A drogok és a drillek megteszik hatásukat.

Sokféle drog van, melyeket a terrorista csoportulások arra használnak, hogy „katonáikat” lojálissá tegyék, hogy feladataikat maradéktalanul végrehajtsák. Ahol az öngyilkos merénylõnek kiképzett emberek diétáját vakmerõség-növelõ és halálfélelem-elûzõ pirulákkal is gazdagítják, ott már nincs szükség beruházni drága rakétákra.

Szerek, melyek megnövelik a bátorságot, és elveszik a halálfélelmet

Az „Extasy” egy szintetikus pszichostimuláns szer, tudományos neve MDMA vagy metiléndioxi-metamfetamin. Diszkó-drogként is ismeretes, mivel fõképp éjszakai szórakozóhelyeken használják, eufóriát, hiperaktivitást okoz. Az Extasy összetevõit koffeinnel, a „halhatatlanság italával” és kokainnal dúsítva megkapjuk a „speed” néven ismert drogot. Az amfetaminszármazékok órákon keresztül kirobbanó aktivitást biztosítanak. Megnövelik a koncentrációs képességet, a drogot használón a mindent tudás és a mindent bírás érzése lesz úrrá. Az LSD-vel ellentétben az amfetamin származékok nem módosítják a realitásérzetet. Az agy által termelt szerotonin-hormonokat használja fel, azokat a hormonokat, melyek a boldogság érzetéért felelõsek. Mivel a szerotonin raktárak vészesen kiürülnek az „utazás” során, a kábítószer-élvezõnek egyre többre lesz szüksége a drogból, kialakul a függõség. A magabiztosság és vakmerõség ébredése azt a benyomást keltik az emberben, hogy a szer használatával egy másik világba léphet. Ha valakinek a szíve tele van gyûlölettel, és dúl benne a bosszúvágy is, ezek a szerek könnyen felszínre hozhatják elfojtott érzéseit, és a személyt egy bizonyos cél ellen irányíthatják, még akkor is, ha ez a cél az öngyilkossággal egyenlõ. Nem váratnak sokat magukra azok a pszichofarmakológiai kutatások sem, melyek feltárják, hogyan lehet az agynak azokat a területeit stimulálni, melyek a pánik- és félelemérzetért felelõsek.

Befejezés

Ezer évvel ezelõtt egy „Hashasijjun” (a mák népe) nevû csoport terrorizálta a muszlim vezetõket, tudósokat és kormányzatot. Ezek az emberek félelem nélkül mentek a halálba, amit az általuk elfogyasztott máknak köszönhettek. Napjainkban azonban már bárkit lehetséges agymosásnak kitenni, hathatós kémiai eszközök segítségével, következõ lépésként pedig bizonyos feladatok végrehajtására kondicionálni.

Egy olyan terroristacsoportosulás, mely jól felszerelt kémiai laboratóriummal rendelkezik, az LSD segítségével emberek gondolataiban kutathat. Ezekbe az emberekbe aztán új meggyõzõdéseket ültethetnek, melyek közül bizonyos célpontok ellen irányuló indulatok is szerepelnek. Extasy vagy más amfetaminszármazékok hatása alatt ezek a személyek 8-10 órán belül bármely akciót végrehajtanak.

A legszomorúbb az egészben, hogy ebben az esetben a tudomány veszélyeztetheti a világbékét, vagy talán tönkre is teheti.

Felhasznált irodalom

• Smith, K.M., Larivell Romanalli. Club Drugs (Szórakozóhelyi kábítószerek), Menthrlere Dioxymethamphetamire, Flunitrazapam, Ketamine Hydrochloride and Gamma Hidroxybutyrtae, I. health, Syst.,2002, Pharm, 59, 1067-1076.
• www.teensdrugabuse.gov.2004. NIDA Forteens. Fact on Drugs-Ecstasy (Tények a kábítószerekrõl-az Extasy)
• Dugiero G.Schifanorf, Forza G. Personality Dimensions and Psychopatological Profiles of Ecstasy Users (Az Extasy-használók személyiségi felépítése és pszichopatológiai jellemzõi), Hum Psychopharmalogical Clin Exp, 2001, 16/635-639.
• Köknel Ö. Alkolden Eroine Kiºilikten Kaçıº (Az alkoholtól a heroinig), Isztambul: Altın Kitaplar, 1983.
• Tarhan, N. Psikolojik Savaº (Pszichológiai háború), Istanbul: Timaº Yayınevi, 2002.
• F. al-Syed, „The Neurochemistry of Drugs of Abuse, Cocaine, Ibagine, and Substituted Amphetamines” (A Kábítószerek neurokémiája. Kokain, Ibagine és a behelyettesíthetõ amfetaminok.)Annals of the New York Academy Sciences, 1989, Vol. 844.
• Harvey J. és B. Kosofsky. „Cocaine, Effects on the Develepong Brain,”(A kokain hatása a fejlõdésben lévõ agyra.) Annals of the New York Academy Sciences, 1998, Vol. 846.
• Sızıntı Araºtırma Grubu: „Terörde Psikofarmakolojik,”(Pszichofarmakológia a Terror hatalmában)Sızıntı, 2004, pp. 300, 595-597.

Dr Nevzat Tarhan - A pszichiátria professzora, valamint az IDER (Emberi Értékek és Lelki Egészség Alapítvány) jelenlegi igazgatója. A törökországi „Memória Központ, Pszichiátriai Klinika” volt igazgatója.

Tweet

Whatsapp