Nagylelkűsége

Mohammed Próféta (s.a.w.) a legfényesebb tükör, amelyben a Mindenható Allah Nevei és tulajdonságai megnyilvánulnak. Mint a Kegyes Korán és az Iszlám megtestesülése, ős a Mindenható Allah létezésének legátfogóbb és legdöntőbb bizonyítéka. Minden erénye a Mindenható Allah egy Nevét és tulajdonságát tükrözte.

Arábia népe már az Iszlám előtti időkben híres volt nagylelkűségéről. Ha költészetüket nézzük, láthatjuk, hogy az arabok büszkék voltak bőkezűségükre. Azonban nem a Mindenható Allah megelégedéséért vagy emberszeretetből voltak nagylelkűek, hanem inkább büszkeségből. Mohammed Próféta (s.a.w.) nagylelkűségével azonban mindig a Mindenható Allah megelégedését kereste. Soha nem beszélt nagylelkűségéről, és azt sem szerette, ha mások említik. Amit tett, azt a Mindenható Allahnak tulajdonította.

Mohammed Próféta (s.a.w.) szerette elajándékozni mindenét, amije csak volt. Prófétasága előtt kereskedő volt, és jelentős vagyont halmozott fel. Utána ő és gazdag felesége, Khadidzsa (r.a.) mindenüket elköltötték Allah útján. Mikor Khadidzsa meghalt, nem volt pénz a halotti leplére. Mohammed Próféta (s.a.w.) arra kényszerült, hogy pénzt kérjen kölcsön, hogy el tudja temetni azt, aki elsőként vette fel az Iszlámot és támogatta őt[i].

Ha Mohammed Próféta (s.a.w.) akarta volna, a leggazdagabb ember lehet Mekkában. Bár a Mindenható Allah nekiadta a hadizsákmány egyötödét, sosem költötte azt magára, hanem mindig szerényen és szegénységben élt családjával együtt. Például a hunaini csata után az ő része 40.000 birka, 24.000 teve és 16 tonna ezüst lett volna.

Szafwan ibn Umajja, akitől Mohammed Próféta (s.a.w.) fegyvereket kért kölcsön, lenyűgözve bámulta a zsákmányt. Ezt látva Mohammed Próféta (s.a.w.) annyi tevét ajándékozott neki, amennyit csak kívánt. Szafwant megdöbbentette ez a nagylelkűség, és szaladt a népéhez: „Népem! Vegyétek fel az Iszlámot habozás nélkül, mart Mohammed úgy ad, ahogy csak az tud adni, aki nem fél a szegénységtől, és teljesen megbízik Allahban!”. Ez a nagylelkűség elegendő volt ahhoz, hogy Szafwant és népét, akik addig az Iszlám ellenségei voltak, az igazságra vezesse.[ii]

Mohammed Próféta (s.a.w.) utazónak tekintette magát ebben a világban, és azt mondta: „Mi dolgom nekem ezzel a világgal? Olyan vagyok ebben a világban, mint az utazó, aki egy nyári napon útja közben alszik egyet egy fa árnyékában, aztán felébred és megy tovább”[iii]. Szerinte az a világ olyan, mint egy fa, aminek megpihenünk az árnyékában. Senki nem él örökké, ezért fel kell készülnünk az utazás további részére is, ami vagy a Paradicsom, vagy a Pokol.

Egy napon Omár (r.a.) elment a Próféta (s.a.w.) áldott házába. Volt ott egy datolyalevelekből font matrac, amelyen a Próféta (s.a.w.) aludt. A száraz levelek lenyomata alvás után meglátszott áldott testén. Omár ezt látva nem tudta visszatartani könnyeit. Mohamed Próféta (s.a.w.) megkérdezte tőle: „Miért sírsz, Omár?” Omár azt felelte: „Miért ne sírnék? Ó, Allah Küldötte, Róma és Perzsia uralkodói kényelemben tobzódnak. Allah Küldötte pedig egy datolyalevelekből készült matracon alszik!” Mohamed Próféta r így nyugtatta meg: „Omár, a császárok és uralkodók élvezzék csak ezt a világot. Nekünk elegendő a Túlvilág öröme.”[iv]

Az Iszlám nem engedélyezi a szerzetességet. Azért küldetett el, hogy igazságot és jólétet hozzon, de int a túlzásoktól és pazarlástól is. Ezért sok muszlim választotta az aszkétikus életet. Még ha gazdagok voltak is, és megengedhették maguknak, Abu Bakr, Omár, Ali és a többi társa szerény, kiegyensúlyozott életet éltek. Részben azért, hogy adakozhassanak a szegényeknek, részben, hogy kövessék Mohammed Próféta (s.a.w.) példáját. Egyszer például, amikor a Ramadán havi böjt egyik estéjén Abu Bakrnak (r.a.), az első kalifának egy pohár hideg vizet nyújtottak, hogy azzal törje meg böjtjét, ő csupán egy kortyot ivott belőle, amikor könnyekbe tört ki. Mikor megkérdezték, mi történt vele, azt mondta: „Egyszer Allah Küldöttével (s.a.w.) voltam ő úgy tett, mintha a kezével el akarna lökni magától valamit. Megkérdeztem, mit csinál, és ő így felelt: „Ez a világ megjelent nekem legszebb alakjában, minden pompájával és bőségével. Ellöktem hát magamtól, és azt mondtam neki: Távozz tőlem. Nem tudsz elcsábítani. Akkor elhúzódott, és azt mondta: Téged nem tudlak meghódítani, de Allahra esküszöm, rabul ejtem azokat, akik utánad jönnek”. Miután ezt elbeszélte, Abu Bakr még hozzátette: „Épp most, az evilág megkísértett egy pohár hideg vízzel, hát ezért sírtam”[v].

Kalifasága első napjaiban Abu Bakr azzal keresett pénzt, hogy egy asszony birkáit fejte. Később kis összegű fizetést kapott az államkincstártól. Halálos ágyán átadott egy zacskót, hogy adják az utána következő kalifának. Omár (r.a.) lett a kalifa, és mikor a zacskót kinyitotta néhány pénzdarab mellett a következő levelet találta benne: „Úgy éltem, mint a legszegényebbek Medinában. Ez az az összeg, amit nem használtam fel a fizetésemből. A pénz az államé, vissza kell hát tenni az államkincstárba”. A levelet olvasva Omár sírt, és azt mondta: „Ó, Abu Bakr, bizony nehéz terhet hagytál az utánad következőkre!”[vi]

Mohammed Próféta (s.a.w.) . Anasz (r.a.) szavaival, „a legkedvesebb és legnagylelkűbb”[vii] ember volt. Dzsabir ibn Szamura azt mondta: „Egyszer a mecsetben ültünk, és a fejünk fölött ragyogott a telihold. Belépett Mohammed Próféta (s.a.w.), először a Holdra néztem, aztán az ő arcára. Allahra esküszöm, hogy az arca fényesebb volt, mint a telihold.”[viii]

Mohammed Próféta (s.a.w.) soha nem utasított el kérést, és, ahogy Farazdak mondta, a „nem” szót nem mondta ki máskor, csak a tanúságtételben (Nem létezik más istenség Allahon kívül). Egyszer egy sivatagi arab jött el hozzá, és kért tőle valamit, ő pedig adott neki. A sivatagi rab újra és újra kért, és Mohammed Próféta (s.a.w.) addig adott neki, amíg nem maradt semmije. De a sivatagi arab megint kért tőle, ő pedig megígérte, hogy majd ad neki, ha lesz valamije. Omár (r.a.), akit felmérgesített ez az udvariatlanság, azt mondta: „Kért tőled, és te adtál. Megint kért tőled, és te adtál, amíg még egyszer kért, te pedig ígéretet tettél!”. Azt értette ez alatt, hogy nem kellene ilyen nehézséget okoznia magának. Mohammed Próféta (s.a.w.) azonban nem értett egyet Omár szavaival. Abdullah ibn Hudafa felállt, és azt mondta: „Ó, Allah Küldötte, úgy adsz te, hogy nem félsz attól, hogy a Trón Ura szegénnyé tesz!” Mohammed Próféta (s.a.w.) azt felelte: „Ez parancsoltatott nekem”.[ix]

Mohammed Próféta (s.a.w.) sosem utasított vissza kérést, hiszen éppen ő mondta: Azt mondta: „A nagylelkű ember közel van Allahhoz, a Paradicsomhoz és az emberekhez, de távol van a Pokol tüzétől. A zsugori ember pedig távol van Allahtól, a Paradicsomtól és az emberektől, de közel van a Pokol tüzéhez”[x]. És azt is mondta: „Emberek! A Mindenható Allah kiválasztotta az Iszlámot vallásotokul. Javítsatok a vallásgyakorlatotokon a jó modorral és nagylelkűséggel!”[xi].

Nagylelkűsége a Mindenható Allahhoz emelkedett, és esőként hullott vissza a megkeményedett szívekre, amelyek ezáltal elég termékenyek lettek ahhoz, hogy olyanok legyenek, „mint egy jó fa, amelynek szilárd a gyökere s az ágai az égbe nyúlnak, és Allah engedelmével mindenkor gyümölcsöt hoz”.

[i] Ibn Kathir, Al-Bidaya, 3:158-9.
[ii] Ibn Hisham, 4:135; Ibn Hajar Al-Isaba, 2:187; Muslim,, „Fada’il,” 57.
[iii] Bukhari, „Riqaq,” 3.
[iv] Bukhari, „Tafsir,” 2; Muslim,, „Talaq,” 31.
[v] Muslim,, „Ashriba,” 140; Abu Nu’aym, „Hilya,” 1:30.
[vi] Tabari „Tarikh,” 4:252.
[vii] Muslim,, „Fada’il,” 48; Bukhari, „Manaqib,” 23.
[viii] Suyuti, Al-Khasa’is, 1:123; Hindi, Kanz al-’Ummal, 7:168.
[ix] Ibn Kathir, 6:63.
[x] Tirimidhi, „Birr,” 40.
[xi] Hindi, 6:571.

Tweet

Whatsapp