A hadíszok átadása

A társak és az utánuk jövő generációk rendkívül gondosak és pontosak voltak a hadíszok elbeszélésében vagy továbbadásában.[i] A legnagyobb gonddal és alapossággal válaszották szét a hiteles és pontatlan, vagy (önérdekből, vagy egyes szekták igazolására) kitalált hadíszokat. Miután szóról szóra memorizálták őket, átadták a következő generációknak is.

A Küldött intése és a társak önuralma

Az Iszlám mélyen gyökerezik az igazságban – ez különbözteti meg a hitetlenségtő. Az igazi muszlimok nem hazudnak. A társak és utánuk jövő generáció személyes áldozataikkal is bizonyították az Iszlámhoz való mély kötődésüket. Istenfélők voltak, erényes életet éltek, és megtartóztatták magukat az evilági kényelmektől. Tudósok és Allah barátai származtak közülük, akik példáját a mai napig követjük.

Amellett, hogy az Iszlám hangsúlyozza az igazmondás fontosságát, Mohammed Próféta (s.a.w.) is komolyan figyelmeztette az embereket, hogy ne hazudjanak vele kapcsolatban: „Akik hazudnak velem kapcsolatban, készüljenek fel helyükre a Tűzben”[ii], és „Aki olyasmit tulajdonít nekem, amit nem mondtam, az hazug[iii]”. Ilyen figyelmeztetések mellett a társai különösen odafigyeltek a hadíszok továbbadásakor, hogy még félreértés se fordulhasson elő. Például Ali (r.a.) azt mondta: „Annyira félek hadíszokat idézni Allah Küldöttétől (s.a.w.), hogy inkább a mennyből zuhannék le, mint hogy hazugságot tulajdonítsak neki”[iv].

Abdullah ibn Maszud (r.a.), az első 4-5 muszlim egyike, Mohammed Próféta (s.a.w.) egyik legközelebbi és legnagyobb tudású társa, ugyanilyen óvatos volt. Amikor megkérték, hogy idézzen valamit a Prófétától (s.a.w.), úgy kezdte: „Allah Küldötte (s.a.w.) azt mondta”, ekkor megállt, lehajtotta a fejét, mélyeket lélegzett, meglazította inge nyakát, és a szemei könnyel teltek meg. Az idézés után hozzátette: „Allah Küldötte (s.a.w.), ezt mondta, vagy valami ehhez hasonlót, vagy valami többé-kevésbé ehhez hasonlót”[v].

Zubair ibn Awwam (r.a.), annak a tíz társnak az egyike, akik még életükben ígéretet kaptak a Paradicsomra, nagyon kevés hadíszt idézett Allah Küldöttétől (s.a.w.), mert félt, hogy valamit pontatlanul mond el. Amikor a fia megkérdezte, hogy miért, azt felelte: „Nagyon félek, hogy olyasmit mondok, ami ellentétes azzal, amit Allah Küldötte valójában mondott. Mert ő kijelentette: Akik hazudnak velem kapcsolatban, készüljenek fel helyükre a Tűzben”[vi]. Anasz ibn Malik (r.a.), aki tíz évig szolgálta Mohammed Prófétát (s.a.w.), azt mondta: „Ha nem félnék annyira, hogy tévesen mondok el valamit, sokkal több hadíszt idéznék Allah Küldöttétől (s.a.w.)”[vii].

Abdurrahman ibn Abi Lejla Mohammed Próféta (s.a.w.) 500 társával találkozott. Ha egy városba érkezett, az emberek így beszéltek: „Eljött hozzánk az az ember, aki ötszázzal találkozott a társak közül”. Nagy hatással volt Abu Hanifára és Imám Abu Juszufra is. Azt mondta: „Személyesen ismertem Mohammed Próféta (s.a.w.) 120 társát. Volt, hogy mind együtt voltak a mecsetben. Ha kérdeztek tőlük valamit, mindegyik arra várt, hogy a másik válaszoljon. Ha arra kérték őket, hogy mondjanak egy hadíszt, egyikük sem mert. Végül valamelyikük Allahba vetette bizalmát, és megszólalt. Aztán mindig hozzátette: Allah Küldötte (s.a.w.), ezt mondta, vagy valami ehhez hasonlót, vagy valami többé-kevésbé ehhez hasonlót.”[viii]

Zaid ibn Arqam (r.a.) az elsők között vette fel az Iszlámot. Az iszlám első napjaibn az ő házában találkoztak titokban a muszlimok. Omár (r.a.) és Oszmán (r.a.) kalifátusa idején őt nevezték ki az államkincstár felügyelőjének. Amikor látta, hogy Oszmán kalifa a rokonainak ad az államkincstárból, azt mondta neki: „Ó, Hívők Vezére, az emberek nem fognak többé megbízni bennem. Kérlek, fogadd el a lemondásomat”. Amikor Abdurrahman ibn Abi Lejla arra kérte, hogy idézzen hadíszokat, azt felelte: „Fiam, öreg vagyok már és feledékeny. Nem könnyű dolog Allah Küldöttének (s.a.w.) szavait idézni”[ix].

Szó szerinti átadás

Bár Mohammed Próféta (s.a.w.) mondásainak szó szerinti átadása mindig jobb, a jelentés szerinti átadás is megengedett, feltéve, hogy a beszámoló kiemelkedően jó arabtudással bír, a kontextusnak megfelelő szavakat használ, és az eredeti szavakra már nem emlékszik. Annak ellenére, hogy ez megengedett, a társak mindig szó szerint idézték Mohammed Próféta (s.a.w.) szavait. Például Ubaid ibn Umair (r.a.) azt mondta: „A képmutató olyan, mint egy birka két falka (rabidain) között.” Abdullah ibn Umair közbeszólt: „Nem, Allah Küldötte (s.a.w.) nem ezt mondta. Hallottam, hogy azt mondta: A képmutató olyan, mint egy birka két nyáj (ghanamain) között.”[x] A mondás jelentése ugyanaz, csak a szóhasználatban különböznek egymástól.

A társakat követő generáció tudósai, a tabiun (követők) ugyanilyen gondosak voltak. Például valaki azt mondta Szufian ibn Ujajna jelenlétében: „Allah Küldötte (s.a.w.) megtiltotta, hogy a gyümölcsök levét kátránnyal kikent tökedényben erjesszék (an yuntabadha)”. Szufian kijavította: „Nem. Én azt hallottam Zuhritól: Allah Küldötte (s.a.w.) megtiltotta, hogy a gyümölcsök levét kátránnyal kikent tökedényben erjesszék (an yunbadha)”[xi]. A két mondat között semmi különbség nincs, csak az igeragozásban.

Bara ibn Adhib (r.a.) arról számolt be: „Allah Küldötte (s.a.w.) azt tanácsolta, hogy valahányszor aludni megyek, végezzem el a rituális mondást, és mondjam azt: ’Ó, Allah! Neked rendelem alá magam, feléd fordítom arcomat, benned bízom, rád hagyatkozom, mert vágyom hozzád és féllek téged, a Te jutalmadat várom és a Te büntetésedet félem. Nincs menedék és biztonság előled máshol, csak nálad. Hiszek a Könyvben, melyet felfedtél, és hiszek a Prófétában, akit elküldtél’. Hogy megjegyezzem, elismételtem, amit Allah Küldötte (s.a.w.) mondott, de a végén úgy mondtam: „a Küldöttben, akit elküldtél”. Ő kijavított: a Prófétában, akit elküldtél”.[xii]

Az emberek alvás közben álmodnak. Az igaz álom a prófétaság 1/46-od része, mert Allah Küldöttének (s.a.w.) is voltak álmában látomásai prófétaságának 23 évéből az első 6 hónapban. Mivel ezek az álmok a prófétasághoz köthetők, nem a küldöttséghez[xiii], Mohammed Próféta (s.a.w.) kijavította Barát. A társak is ugyanilyen gondosak voltak, mikor a hadíszokat tanulmányozták. Mohammed Próféta (s.a.w.) azt tanácsolta nekik: „Jegyezzétek meg és tanulmányozzátok a mondásaimat, mert egyik kapcsolódik a másikhoz. Ezért gyűljetek össze, és beszéljétek meg őket.”[xiv]

Hitelesítés

A társak azon igyekeztek, hogy minden egyes hadísz jelentését hitelesítsék. Egyikük sem hazudott, mert túl nagy volt az isteni büntetéstől való félelmük. Az azonban előfordulhat, hogy valaki félreértette a hadíszt, a figyelme átsiklott valami fontos dolgon, vagy félreértelmezte. A társak nem akartak ellentmondani Allah Küldöttének (s.a.w.), arra törekedtek, hogy valódi célját megértsék, és megbeszélték azt, amit hallottak tőle.

Egyszer egy asszony megkérdezte Abu Bakr kalifát, hogy örökölhet-e az unokájától. Ő azt felelte: „Semmit nem láttam a Koránban, ami ezt lehetővé tenné, és nem emlékszem arra se, hogy a Küldött (s.a.w.) ilyesmit mondott volna”. Ekkor azonban felállt Mughira ibn Suba (r.a.), és így szólt: „Allah Küldötte (s.a.w.) engedélyezte, hogy a nagyanya egyhatod részt kapjon”. Abu Bakr megkérdezte, hogy van-e tanú, aki ezt igazolná. Amikor Mohammed ibn Maszlama (r.a.) tanúskodott, Abu Bakr odaadta az unoka birtokának egyhatod részét a nagymamának.[xv]

Amikor Mohammed Próféta (s.a.w.) azt mondta: „Akiknek el kell számolniuk a cselekedeteikkel az Utolsó Napon, azok el fognak bukni”, Aisa (r.a.) megkérdezte: „És mi a helyzet az ájával: Elszámolásra hívatnak majd, és könnyű elszámolásban lesz részük?”. Mohammed Próféta (s.a.w.) azt felelte: „Ez csak bemutatás lesz. Mindenki elő fogja számlálni a cselekedeteit a Mindenható Allah előtt. Ha azok, akik rosszat tettek, tagadják a rossztetteiket, Allah majd tájékoztatja őket azokról. De az ilyen emberek el fognak bukni”.[xvi]

Imám Bukhari hadíszgyűjteményében olvashatjuk, hogy Omár (r.a.) azt beszélte el: Halottam, hogy Hisam ibn Hakim a Furqan szúra egyes szavait kicsit máshogy ejti, mint ahogy én Allah Küldöttétől (s.a.w.) tanultam. Megvártam, míg befejezi az imát, majd megkérdeztem: „Ki tanította neked ezt az olvasást?”. Mikor azt felelte, hogy Mohammed Próféta (s.a.w.), akkor elmentünk hozzá, hogy tisztázzuk a kérdést. Allah Küldötte (s.a.w.) megkérte Hisamot, hogy olvassa a szúrát. Meg is tette, mire Mohammed Próféta (s.a.w.) bólintott: „Igen, így lett nekem kinyilatkoztatva”. Majd engem is megkért, hogy olvassam, és ismét bólintott: „Igen, így lett kinyilatkoztatva”. És hozzátette: „A Kegyes Korán hétféleképpen lett kinyilatkoztatva. Olvassátok azt, amelyik a legkönnyebb számotokra”.[xvii]

A társak annyira elkötelezettek voltak a szunna iránt, hogy hatalmas távolságokat utaztak egyetlen hadíszért. Például Abu Ajjub al-Anszari (r.a.) Medinából Egyiptomba utazott, hogy egy hadísz pontos megfogalmazását ellenőrizze. Akkor azok közül, akik ezt a hadíszt hallották Allah Küldöttétől, már csak Uqba ibn Amir (r.a.) volt életben, és ő Egyiptomban élt. Amikor Abu Ajjub a fővárosba ért, köszöntötte a kormányzót, Maszlama ibn Mukhalladot, és keresett valakit, aki elvezette Uqbához. Amikor megtalálta, megkérdezte erről a hadíszról: „Aki elfedi egy hívő hibáját ezen a világon, annak a hibáit Allah is elfedi a Túlvilágon”[xviii]. Mikor Uqba megerősítette, hogy helyesen emlékszik, Abu Ajjub haza is indult: „Csak azért jöttem, hogy erről a hadíszról kérdezzelek. Nem akarom mással beszennyezni a szándékom tisztaságát”.[xix]

Imám Bukharinál olvashatjuk, hogy Dzsabir ibn Abdullah (r.a.) egy hónapot utazott csak azért, hogy közvetlenül az elbeszélőtől, Abdullah ibn Unaisztól (r.a.) hallgathasson meg egy hadíszt. Amikor megtalálta Abdullaht, azt mondta neki: „Azt mondták nekem, hogy te tudsz egy olyan hadíszt, amit én nem ismerik. Féltem, hogy egyikünk meghal, mielőtt megismerhetném, ezért eljöttem hozzád”. Dzsabir megtanulta a hadíszt, aztán hazautazott Medinába.[xx]

Az elkövetkező évszázadok során az ilyen utazások folytatódtak. Szaid ibn Muzsajjib, Maszruq ibn Adzsda és mások hosszú utakat tettek meg egy-egy hadísz kedvéért, vagy akár azért is, hogy egy hadísz egyetlen betűjéről hiteles információt szerezzenek. Kathir ibn Qaisz arról számolt be, hogy a tudásnak egy ilyen szerelmese Medinából Damaszkuszba utazott, hogy egyetlen hadíszt megtanuljon Abu Dardától.[xxi]

A tabiun tudósai ugyanilyen gondosak voltak a hadíszok elbeszélésében. Ahogy Amas mondta, inkább akarták, hogy rájuk szakadjon az ég, mint hogy akár egyetlen betűt is hozzátegyenek egy hadíszhoz.[xxii]

Az Ahl-i Szunna wal Dzsama egyetért a társak tökéletes megbízhatóságában.[xxiii] Azonban, miután belső konfliktusok törtek ki a muszlimok között, minden hadíszt elkezdtek nagyon alaposan megvizsgálni, a hagyományozó megbízhatóságának szempontjából is. Mohammed ibn Szirin azt mondta: „Régebben nem kérdeztünk az elbeszélőkről, de miután kitörtek a belső konfliktusok, elkezdtünk kérdezni”.[xxiv]

A gyenge jellemű és megalapozatlan hitű emberek elkezdtek hadíszokat hamisítani, hogy hamis elképzeléseiket bizonyítsák. A Nasziba (az omajjádok és támogatóik, akik Ali ellen voltak) támogatói elkezdtek olyan hadíszokat kitalálni, amelyek Oszmánt és Muawiját támogatták Alival szemben, a rafiditák (szélsőséges síiták) olyanokat, amelyek Alit támogatták Oszmánnal és Muawijával szemben. Emiatt a lelkiismeretes, igazságot kereső tudósok gondosan és részletesen megvizsgálták minden egyes hadísz hagyományozói láncolatát, és az elbeszélők jellemét. Abu Alija azt mondja: „Nem voltunk már elégedettek, ha valaki azt mondta, hogy egy hadíszt a társaktól hallott. Inkább útra keltünk, hogy közvetlenül a társaktól hallhassunk, és megkérdeztünk más társakat is, hogy tudnak-e a hadíszról.”[xxv]

Imám Muszlim elbeszélése szerint Busair Adawi egy hadíszt mondott el Ibn Abbasznak (r.a.), de az nem figyelt rá, ezért meglepve kérdezte tőle: „Miért nem figyelsz rám, mikor egy hadíszt mondok el neked?” Ibn Abbasz azt felelte: „Régen a szívünk meglódult az örömtől, ha valaki azt mondta: Allah Küldötte (s.a.w.) azt mondta, és egy hadíszt idézett. De miután az emberek utazni kezdtek egyik helyről a másikra, csak attól fogadjuk el a hadíszt, akit ismerünk.”[xxvi]

Ibn Abdul Barr, a nagy andalúziai tudós, azt jegyezte fel Amir ibn Sarahil Sabitól, az egyik legnagyobb tabiun tudóstól, hogy Rabi ibn Husszein ezt a hadíszt mondta neki: „Aki elmondja tízszer: ’Nem méltó más az imádatra, csak Allah, az Egyetlen, Akinek nincs társa, Övé a hatalom, és Őt illeti a hála, és Ő a mindenható’, az olyan, mintha felszabadítana négy rabszolgát Izmail véréből”. Sabi megkérdezte, hogy kitől hallotta ezt a hadíszt. Azt felelte, hogy Abdurrahman ibn Abi Lejlától, aki egy másik városban élt. Ibn Abi Lejla tanúsította a hadísz hitelességét, mondván, hogy Abu Ajjub al-Anszaritól hallotta.

Az olyan nagy tudósok, mint Ibn Sihab al-Zuhri, Ibn Szirin, Szufian Thawri, Amir ibn Sarahil Sabi, Abu Hilal, Qatada ibn Diama és Mithar ibn Qudam minden tőlük telhetőt megtettek, hogy kiderítsék, melyik hadísz hiteles és melyik hamisított. Ha nem voltak biztosak a válaszban, tanácskoztak egymással a kérdésről. Például Abu Hilal and Szad ibn Abi Szadaqa megkérdezte Hisam Dasztawit egy hadísz pontos szövegéről. Szufian Thawri Mithartól kérdezte meg azokat a dolgokat, amiben nem volt egészen biztos. Ezek a nagy tudósok nem engedték, hogy a hamisított hadíszok elterjedjenek.

Az igazságot kereső tudósok nem haboztak felfedni akár saját rokonaik gyengeségeit is. Például Zaid ibn Unaisza figyelmeztette a tudósokat, hogy bátyjától ne fogadjanak el hadíszokat, talán feledékenysége, gondatlansága vagy szektás nézetei miatt. Ali ibn al-Madini, az első ember, aki a társak életéről írt, azt mondta, mikor apja megbízhatóságáról kérdezték: „Kérdezzetek róla valaki mást”. Amikor tovább kérdezgették, hozzátette: „A hadísz a valláshoz tartozik. Az apám pedig gyenge ezen a ponton”[xxvii].

Waki ibn Dzsarra, aki Abu Hanifa iskolájában nevelkedett, és Imám Safi egyik tanítója volt, azt mondta: „Amennyire tudom, ha egyszer hallottam valamit, sosem felejtettem el többet, és nem emlékszem, hogy bármit is el kellett volna ismételjek, hogy megjegyezzem”. Imám Safi memóriája félelmetesen pontos volt, egyszer mégis panaszkodott neki, hogy nem elégedett veled. Waki azt mondta neki: „Tartózkodj a bűntől. A tudás Allah fénye, ami nem adatik meg a bűnösöknek”. Amikor az apja, Dzsarra hadíszokat idézett, Waki mindig ott volt a közelében. Mikor megkérdezték, miért, azt mondta: „Apám az állam pénzügyeivel foglalkozik, félek, hogy enyhébben fogalmazhat meg néhány hadíszt, hogy kedvezzen a kormánynak. Ezért kísérem el mindenhova, hogy ezt megakadályozzam”.[xxviii]

A hadíszokat írásba foglalták, de kívülről meg is tanulták a legnagyobb hadísztudósok. Például Ahmad ibn Hanbal körülbelül egymillió hadíszt tudott fejből, hiteleseket, gyengéket és kitaláltakat is (voltak köztük azonos szövegűek is, de különböző hagyományozói lánccal). Musznad című hadíszgyűjteménye 40.000 hadíszt tartalmaz az általa összegyűjtött 300.000-ből.

Jahja ibn Main megtanulta a hiteles és a hamisított hadíszokat is. Amikor Ibn Hanbal megkérdezte tőle, hogy miért, azt mondta: „Azt is el kell mondanom az embereknek, hogy melyek a kitalált hadíszok, hogy a hiteleseket kiválaszthassák”[xxix]. Sok tudós kötelezte el magát a tanulásnak, és hadíszok százezreit tudták fejből. A leghíresebbek közülük Zuhra, Jahja ibn Szaid, Bukhari, Muszlim, Daraqutni, Hakim, Dhahabi, Ibn Hadzsar és Imám Szujúti.

A hadísztudósok óriási erőfeszítéseinek köszönhetően a hiteles hadíszok elkülönültek a hamisítottaktól. Sok tudós nemcsak feljegyezte és megtanulta a hadíszokat, hanem az elbeszélők jelleméről is írt, melyikük megbízható és melyikük nem, ki gondos és gondatlan, istenfélő vagy nemtörődöm.

Amikor azt mondták nekik, hogy ha így felfedik mások hibáit és hiányosságait, azt válaszolták: „A hadísz a vallás része. Ezért fontosabb, mint hogy elrejtsük az elbeszélők hibáit”. Jahja ibn Szaid azt mondta: „A Mindenható Allah színe előtt inkább ők legyenek az ellenségeim, mint Allah Küldötte (s.a.w.)”[xxx].

A hitelesség biztosítása

Többféleképpen meg lehetett mondani, ha egy hadísz hamisított. Az egyik mód, ha a maga a hamisító vallja be. Egyáltalán nem volt szokatlan, hogy ha felismerték az igazságot, belátták, milyen bűnt követtek el.

Ezen kívül a hadísztudósok rendkívül érzékenyek voltak a hazugságra. Ha bizonyítást nyert, hogy a hadísz elbeszélője akár csak egyszer is hazudott, elutasították, mint forrást. Az elbeszélőknek teljesen megbízható, jó memóriával rendelkező, az Iszlámot legapróbb részletekig gyakorló, köztiszteletben álló embereknek kellett lenniük. Ha egy elbeszélőnek meggyengült a memóriája vagy más szellemi problémái támadtak, akkor többé tőle sem fogadtak el hadíszt. Például mikor Ibn Abi Lahia elvesztette azt a füzetet, amelybe a hadíszokat felírta, Imám Bukhari a továbbiakban csak olyan hadíszokat fogadott el tőle, amelyeket más, megbízható elbeszélők is megerősítettek.

Azt mondják, hogy a stílus maga az ember. Ezért aki figyelmesen olvas, egy idő után a stílusa alapján meg tudja különböztetni a szerzőt. A hadísztudósok a hadíszok összegyűjtésének szentelték az életüket, ezért különbséget tudtak tenni Mohammed Próféta (s.a.w.) és bárki más szavai között, bármilyen tehetségesen utánozta is az illető.

A megítélés másik eszköze a Koránnal és a mutawatir hadíszokkal való összehasonlítás volt. Ha három vagy több társ egymástól függetlenül ugyanazt a hadíszt beszélte el, amely csak megbízható továbbadóktól, több hagyományozási láncon is fennmaradt, akkor az a hadísz mutawatir, vagyis minden kétség felett állóan hiteles. Az a hadísz, amelyet csak egyetlen társ idézett, az ahadi. Az ilyen hadíszokat a mutawatir hadíszokkal és a Kegyes Koránnal összehasonlítva fogadták vagy vetették el.

Másik bár nem objektív módszer az, hogy egyes erényes, jóravaló tudósok ébren is látták Allah Küldöttét (s.a.w.), és közvetlenül tőle kaptak hadíszokat. A hadísz qudszi: „Rejtett kincs voltam, és azt akartam, hogy megismerjenek, ezért teremtettem a világot”, is ezek közé a hadíszok közé tartozik[xxxi]. Dzselaleddin Szujútiról is azt mondják, hogy többször is találkozott ébren Mohammed Prófétával (s.a.w.). Ha Imám Bukhari le akart jegyezni egy hadíszt, amelyet hitelesnek ítélt, először elvégezte a rituális mosdást, Allah Küldötte (s.a.w.) elé tárta a hadíszt, és várt a jóváhagyására. Egyes hadísztudósok látták azt a társat, aki a hadíszt idézte Allah Küldöttétől (s.a.w.).

A hadísztudósok többkötetes könyveket írtak a hagyományozókról, amelyekben részletezték életrajzukat, mikor és hol születtek, hová költöztek és hol éltek, kik voltak a tanítóik, kitől kapták és kinek adták tovább a hadíszokat, és mikor és hol haltak meg.

Az első ilyen könyv a Kitab al-Marifat al-Szahaba (A társak ismeretének könyve) volt, Ali ibn al-Madini tollából. A legfontosabbak közé tartotik még: Ibn Abdul Barr Az Isztia fi Marifat al-Aszhab, Ibn Hadzsar Al-Iszaba fi Tamjizal-Szahaba vagy Ibn Athir Uszd al-Ghaba című könyve.

A legnagyobb hadísztudósok, köztük Bukhari, Muszlim, Tirmidhi, Abu Dawud, Naszai, Ibn Madsza vagy Ahmad ibn Hanbal kötetekbe rendezve gyűjtötték a hadíszokat. Mások, mint Maqdiszi, csak a hamisított hadíszokat gyűjtötték össze. Megint mások, a későbbi tudósok közül, még egyszer átvizsgálták a már összeállított gyűjtemények hitelességét.

Például Ibn al-Jawzi (megh. 597. AH), annak ellenére, hogy Ibn Hanbal vallásjogi iskolájához tartozott, gyengének vagy hamisítottnak ítélt több hadíszt is Ahmed ibn Hanbal Musznad című gyűjteményében. Imám Szujúti (megh. 911. AH) ismét megvizsgálta a hadíszokat, és megállapította, hogy nincs köztük hamisított, bár néhányról elképzelhető, hogy a hagyományozási láncolata gyenge.

Más tudósok olyan válogatásokat állítottak össze, amelyekben azok a hadíszok voltak találhatók, amiket a rendkívül gondos gyűjtők eredeti gyűjteményeikből kihagytak. Így született például Hakim kiegészítő gyűjteménye Imám Bukhari és Imám Muszlim gyűjteményeihez.

A későbbi évszázadokban könyveket írtak olyan bölcs mondásokról, idézetekről vagy közmondásokról, amiket hadísznak tartottak. Megvizsgálták őket, és elmagyarázták, hogy melyik valóban hadísz, és melyik nem az. Például olyan népszerű, jótanácsot tartalmazó mondásokról is, mint a „Keressétek a tudást, még ha Kínában lenne is”, bebizonyították a tudósok, hogy nem igazi hadíszok.

Ilyen rengeteg tanulmányozás, részletes vizsgálat és aprólékos hitelesítés után kijelenthetjük, hogy a hiteles hadíszgyűjtemények nem tartalmaznak hamis hadíszokat. Akik megkérdőjelezik a hadíszokat vagy a szunnát, azok vagy vallási, ideológiai vagy politikai előítéletből teszik, vagy az elfogult orientalista tudósok közé tartoznak, és céljuk az, hogy kétséget ébresszenek az Iszlám nélkülözhetetlen forrása és a mindennapi életben való megvalósítása iránt.

Példák

Néhány példa a hamisított hadíszokra:

Abu Hanifa talán a legnagyobb muszlim tudós, de az a mondás, amit Mohammed Prófétának (s.a.w.) tulajdonítanak: „Abu Hanifa az én népem lámpása”, nem hadísz. Valószínűleg szektás megfontolásból hamisították.

„Tartsatok fehér kakadukat” – ezt valószínűleg egy fehér kakadukkal kereskedő illető hamisíthatta, még akkor is, ha szeretjük a fehér kakadukat.

„Óvakodjatok annak a gonoszságától, akivel jót tettetek” – minden logikát nélkülöző mondás, amit tévesen tulajdonítanak Allah Küldöttének (s.a.w.). Ha jót teszünk valakivel, azzal megnyerhetjük az illető szívét. Ha megengedett dolog lenne mondásokat tulajdonítani Mohammed Prófétának (s.a.w.), akkor azt mondanám: „tegyetek jót azzal, akinek a gonoszságától féltek”, hiszen a bölcs mondás szerint az ember a rabszolgája lesz annak, aki jót tesz vele.

Bár a racionalitás az Iszlám egyik jellemzője, az Iszlám ne függ a racionalizmustól. Senki nem bírálhatja a Kegyes Koránt vagy a Prófétát (s.a.w.) egyéni észérvek alapján. Az Iszlám a Mindenható Allah, minden tudás és intellektus birtokosa és adója által lefektetett alapelvek összessége. Ezért az a mondás: „Beszéljétek meg egymás közt a nekem tulajdonított hadíszokat. Ha megfelelnek az igazságnak, akkor fogadjátok el, és tegyétek vallásos gyakorlattá. Nem számít, hogy én mondtam-e vagy sem.”, hamisítvány.

Egy másik mondás, amelyet tévesen tulajdonítanak Mohammed Prófétának (s.a.w.): „Az igazságos király idejében születtem”. Azért hamisították, hogy Anusirwan perzsa királynak hízelegjenek vele. Senki nem adhat megtisztelő szavakat Mohammed Próféta (s.a.w.) szájába, amikor éppen ő hozott megtiszteltetést az egész teremtésnek, de különösen a mi világunknak.

Egy másik, különben gyönyörű mondás, amelyet tévesen hisznek hadísznak: „A tisztaság a hitből származik”. A jelentése igaz, de nem maradt fenn ilyen mondás megbízható hagyományozói láncolattal Allah Küldöttétől (s.a.w.). Ehelyett azt mondta: „A tisztaság a hit fele, és az elhamdulillah kitölti a mérleget”.

Aqiq egy hely neve Mekka és Medina között. Egy utazás alkalmával Mohammed Próféta (s.a.w.) azt mondta a társainak: Verjétek fel a sátraitokat Aqiqnál. A sátrat verni kifejezés arabul úgy van: Takhajjamu. Mivel a magánhangzójeleket és a pontokat nem használták az Iszlám korai éveiben, ezt a szót összekeverték a takhattamu szóval, ami azt jelenti: gyűrűt viselni. Ezen kívül az aqiq szó korallt is jelent. Ez egy hamis hadíszt eredményezett: „Viseljetek korallgyűrűt!”, amihez valaki még hozzátette: mert távol tartja a szegénységet.

„Egy szép arcra nézni istenszolgálat” – hamisított hadísz, rágalmazás Mohammed Próféta (s.a.w.) ellen.

A mondás: „Keressétek a tudást, még ha Kínában lenne is”, szintén hamisított. Lehet, hogy a tanulás bátorítására találták ki. De Mohammed Prófétának (s.a.w.) rengeteg valódi mondása maradt fenn, és maga a Kegyes Korán is bátorítja a tanulást: „Allahot azok a szolgái félik igazán, akiknek tudásuk van” (Korán, 35:28), vagy: „Mondd: Vajon egyenlő-e az, aki tud, azzal, aki nem tud?” (Korán, 39:9). Mohammed Próféta (s.a.w.) pedig azt mondta: „Angyalok terjesztik ki a szárnyukat a tudás keresői fölé”.

Vannak hiteles hadíszok is, amelyeket viszont egyesek hamisítványnak bélyegeztek:

Imám Bukhari Szahih hadíszgyűjteményében találhatjuk: „Ez áll a Tórában: Ó, Próféta, elküldtünk téged, hogy tanú, örömhír hozója és figyelmeztető legyél, és a tudatlanok menedéke, te vagy az Én szolgám és küldöttem. Úgy nevezlek téged: Allah Küldötte Allahba veti bizalmát. Nem harsány és durva, sem olyan, aki az utcákon kiabál. Nem viszonozza a rosszat rosszal, hanem elnéző és megbocsát. Allah nem veszi el az életét, amíg a tévelygőket nem vezeti a hitre, hogy nincs más isten, csak Allah, és fel nem nyitja a vak szemeket, süket füleket és megkeményedett szíveket.”[xxxii]

Az orientalisták és muszlim követőik gyakran kritizálják ezt a hadíszt, mert Abdullah ibn Amr ibn al-Asz adta tovább, aki néha Kab ibn al-Akhbartól adott tovább. Amit elfelejtenek figyelembe venni, az az, hogy:

- ez a hadísz nem mond ellent Mohammed Próféta (s.a.w.) tulajdonságainak, ahogy a Koránból és más Iszlám forrásokból ismerjük

- a változtatások és torzítások ellenére a Tóra és az Evangélium is még mindig tartalmaznak utalásokat Allah Küldöttére (s.a.w.). A Kegyes Korán több ájában is utal erre, például: „akik követik a Küldöttet, az írástudatlan prófétát, akiről írva van a náluk lévő Tórában és az Evangéliumban” (Korán, 7:157), és : „Ez az ő példájuk a Tórában, és ez az Evangéliumban” (Korán, 48:29). Husszein Dzsiszri, aki a XX. század első felében élt, 124 utalást talált Mohammed Prófétára (s.a.w.) a Tórában és az Evangéliumokban. Barnabás evangéliuma egyértelműen említi őt.

- Kab al-Akhbar zsidó volt, aki felvette az Iszlámot. Sok zsidó és keresztény lett muszlim, főleg az Iszlám korai terjedése idején Afrikában és Ázsiában. Magukkal hozták korábbi tudásukat, de ami ebből ellentétes volt az Iszlámmal, azt vagy kijavították, vagy elutasították. A társak közül Abdullah ibn Abbasz, Abu Huraira, Anasz ibn Malik, Abdullah ibn Amr ibn al-Asz meghallgatták Kab történeteit a Tórából. Lehetetlen volt, hogy olyasmit fogadjanak el, ami az Iszlámmal ellentétes. Elképzelhető-e, hogy Abdullah ibn Amr, aki oly mélyen elkötelezett volt az Iszlám és Mohammed Próféta (s.a.w.) iránt, hazudjon, vagy meghamisítson egy hadíszt, amikor nagyon jól tudta, hogy milyen büntetés jár ezért?

- Egy súlyos éhínség és aszály idején Omár kalifa (r.a.) megfogta Abbasz (r.a.), Mohammed Próféta (s.a.w.) nagybátyja kezét, és így fohászkodott: „Ó, Uram! Amíg köztünk volt, Mohammed Próféta (s.a.w.) fohászkodott Hozzád esőért, és Te esőt küldtél. Most a nagybátyja által fohászkodunk Hozzád, küldj hát nekünk esőt!”[xxxiii]

Vannak, akik kritizálják ezt a hadíszt, Dzsahiz véleménye alapján. De ő nem hadísztudós, és jellemzően még a leghitelesebb hadíszokat is tagadta. Tanítója Nazzam volt, a materialista, mutazila szekta tagja. Az Al-Bayan wa al-Tabyn című művében így kritizálja a hadíszt: „Az esőért való fohászról szóló, Omárnak tulajdonított hadíszban hibák vannak, amelyek miatt nehezen fogadhatjuk el hitelességét. Egyes változatokban a szószéken fohászkodott, másokban nyílt területen, megint máshol a kötelező ima után. Ez a zűrzavar azt mutatja, hogy a hadísz nem hiteles.”

A hadísztudomány komoly szakértelmet igényel, Dzsahiz pedig nem szakértő. Mint ahogy nem az Ibn Abi al-Dunya, aki, bár áldott, erényes ember, kritizálja ezt a hadíszt saját könyvében, amely viszont számos hibát és hamisított hadíszt tartalmaz. Imám Ghazali az Iszlám kevés nagy megújítóinak egyike, de ha hadísztudományi kérdésben hivatkoznánk rá, a hadísztudósok csak nevetnének. Az orvost nem kérdezik mérnöki kérdésekben, és a vegyésztől sem kérnek orvosi tanácsokat.

Másodszor, megengedett dolog valakit vagy valamit eszközként használni ahhoz, hogy Allahhoz forduljunk, feltéve, ha megértjük, hogy az eszköz nem befolyásolja a végeredményt: „Ti hívők! Féljétek Allahot, és keressetek utat hozzá!” (Korán, 5:35). A társak többnyire Mohammed Prófétát (s.a.w.) kérték meg, hogy fohászkodjék értük. Egyszer, egy aszály idején, megkérték, hogy fohászkodjék esőért. Így is tett, és úgy elkezdett zuhogni, hogy meg kellett kérniük, hogy most az eső megszűntéért fohászkodjék. Mohammed Próféta (s.a.w.) fohászkodott a szószékről, és az emberek napsütésben mehettek haza. A Mindenható Allah e nyilvánvaló kegye után Mohammed Próféta (s.a.w.) azt mondta: „Tanúsítom, hogy Allah mindenek felett hatalmas, és hogy én vagyok az Ő szolgája és Küldötte.”[xxxiv]

A Kegyes Korán arra bátorítja a társakat, hogy kérjék meg Allah Küldöttét (s.a.w.), hogy fohászkodjék bűnbocsánatért a számukra, hangsúlyozva, hogy az ő fohásza a béke és nyugalom forrása:

„És nem küldtünk küldöttet, csak azért, hogy - Allah engedelmével - engedelmeskedjenek neki. És ha, mikor önmaguk ellen vétkeztek, odajönnének hozzád és megbocsátásért fohászkodnának Allahhoz, és a Küldött is megbocsátásért fohászkodna számukra - bizony kiengesztelődőnek és könyörületesnek találnák Allahot!” (Korán, 4:64)

És: „Fohászkodj értük, mert a fohászod a nyugalom forrása számukra” (Korán, 9:103). Egyszer egy vak ember panaszkodott Allah Küldöttének (s.a.w.) a vaksága miatt. Ő azt tanácsolta, hogy végezze el a rituális mosdást, imádkozzék két rakát, és fohászkodjon így: „Ó, Allah, téged kérlek, és hozzád fordulok, a prófétád, Mohammed kedvéért, a Kegyelem Prófétája kedvéért. Mohammed, a te kedvedért kérem Uramat, hogy segítsen a szükségemen. Ó, Uram, fogadd el az ő közbenjárását értem!”. Az ember így tett, és visszanyerte a látását. Vagyis a hadíszban nincs semmi olyasmi, ami hitelességét megkérdőjelezné.

Majdnem mind a hat leghitelesebb hadíszgyűjtemény tartalmazza ezt a hadíszt: „Ha a kutya belenyal az edényetekbe, hétszer mossátok ki, egyszer földdel, és hatszor vízzel”[xxxv]. Azok, akik nem ismerik a hadísztudomány alapelveit és a modern egészségügyi kutatásokat, kétségbe vonják e hadísz hitelességét, annak ellenére, hogy a hagyományozói láncolata hibátlan, és hogy Mohammed Próféta (s.a.w.) prófétaságának egyik bizonyítéka. Ha nem lett volna próféta, akit maga a Mindenható Allah tanított, honnan ismerhette volna azt az orvosi tényt, amit csak évszázadokkal később fedeztek fel? Ma már tudjuk, hogy a kutyák nyála és ürüléke olyan mikrobákat tartalmaz, amelyek ártalmasak lehetnek az ember egészségére. Mohammed Próféta (s.a.w.) korában a fertőtlenítésről sem tudtak semmit. Ő azonban, a Mindenható Allah tanítványaként, a földet ajánlja a kutya által megnyalt edény tisztítására. Ma már tudjuk, hogy a földnek valóban antiszeptikus hatása van, és olyan anyagokat tartalmaz, mint például a tetraciklin. Egyes tudósok szerint a „hétszer” meghatározást nem szó szerint kell venni, hanem azt jelenti: ahányszor szükséges. A hanafi tudósok szerint elég háromszor is.

Egyes kortárs kritikusok, például a francia Maurice Bucaille, aki felvette az Iszlámot, az Abu Huraira által hagyományozott hadíszt kritizálják: Mohammed Próféta (s.a.w.) azt mondta: „Ha egy légy belerepül az ételetekben, mártsátok bele teljesen, mielőtt kivennétek, mert a légy egyik szárnyán van a betegség, a másikon pedig az orvosság”[xxxvi].

Ennek a hadísznak a hagyományozói minden kritikán felül állnak. Megtalálható Bukhari, Abu Dawud, Naszai, Darimi és Ahmad ibn Hanbal hadíszgyűjteményében.

Akárcsak az előző, ez is bizonyíték Mohammed Próféta (s.a.w.) prófétaságára. Abban az időben még senki sem tudta, hogy a legyek mikrobákat hordoznak a testükön. Amikor a légy beleesik valami folyadékba, próbálja az egyik szárnyát a felszín felett tartani, hogy újra fel tudjon szállni. Közben a testén lévő baktériumok az ételre kerülnek. De ha teljesen alámerítik, akkor kidurran az a kis zsák a szárnyán, amely a baktériumokat elpusztító ellenanyagot tartalmazza. Ezt a tényt a tudomány nemrég fedezte fel.

A hiteles hadíszgyűjtemények mindegyikében szerepel ez a hiteles, de kritizált hadísz: „Nincs utazás (spirituális jutalom reményében) más mecsethez, mint a mekkai mecset, a Próféta mecsete (Medinában) és az Al-Aqsza mecset (Jeruzsálemben)”[xxxvii]. Azért kritizálják ezt a hadíszt, mert Kab al-Akhbartól idézik, vagy mások szerint, mert az Al-Aqsza mecset fontosságát hangsúlyozza. Ez a feltételezés teljesen alaptalan, mert az Al-Aqsza mecset nem a zsidóké. Mekkában Mohammed Próféta (s.a.w.) is imádkozott e mecset irányába.

Bármennyire is áldottak ezek a mecsetek, hiba bármilyen különleges imádságot ajánlani bennük. Ibn Abbasz (r.a.) beszámolója szerint egy asszony megfogadta, hogy ha Allah meggyógyítja őt, akkor az Al-Aqsza mecsetben fog imádkozni. Miután meggyógyult, indulás előtt meglátogatta Majmunát (r.a.), Mohammed Próféta (s.a.w.) egyik feleségét, aki azt mondta: „Maradj itt, foglalkozz az otthonoddal, és imádkozz a medinai mecsetben, mert hallottam, h Mohammed Próféta (s.a.w.) azt mondta, hogy az itt végzett ima ezerszer jobb, mint a bárhol máshol végzett, kivéve a mekkai mecsetben.”[xxxviii]

Mohammed Próféta (s.a.w.) azt mondta: „Az én közösségemben mindig lesz egy csoport, akik az igazságot támogatják, és akik ellenül vannak, nem fognak tudni ártani nekik”[xxxix]. Annak ellenére, hogy a hiteles hadíszgyűjtemények szinte mindegyikében szerepel ez a hadísz, és az Iszlám történelme is bizonyította igazát, mégis rengeteg igazságtalan kritikának van kitéve. Az Iszlám ellenállt minden támadásnak. Nincs földi erő, amely képes lenne elpusztítani. Még az elmúlt 3 évszázad koncentrált Iszlám-ellenes erőfeszítései után is az Iszlám az egyetlen valódi alternatíva, erősebb és frissebb, mint valaha. A Mindenható Allah minden korban egy önfeláldozó közösség által őrizte meg az Iszlámot. Ez a közösség egyszer Bagdadban volt, máskor Damaszkuszban vagy Isztanbulban, egyszer Omár ibn Abdulaziz, másszor Imám Ghazali vagy Imám Rabbani körül gyűlt össze. A világból a jövőben sem fognak hiányozni az ilyen csoportok.

Egy másik, sokat tagadott hadísz: „Amikor felkeltek az ágyatokból, ne nyúljatok ételhez vagy italhoz, amíg a kezeteket háromszor meg nem mostátok, mert nem tudhatjátok, hogy hol volt a kezetek, amíg aludtatok”[xl]. Ahmad Amin és Abu Rajja, az orientalista Goldziher hatása alatt, gúnyolják ezt a hadíszt, pedig fontos higiéniai alapelveket tartalmaz. Sokan szenvednek allergiától vagy kiütésektől. Ha ezeket álmukban megvakarják, kezükön, különösen a körmeik alatt, felhalmozódhatnak a baktériumok. Ha a mások által is használt ételes vagy italos edényekbe nyúlnak, másokat is megfertőzhetnek.

Mint a hiteles hadíszgyűjteményekben olvashatjuk, Tamim al-Dari, az iszlámra áttért keresztény egy „Dzsasszasza” nevű szőrös teremtményről beszél, akit egy távoli szigeten látott, és egy óriási termetű emberről, aki egy barlangban él, és azt mondja magáról, hogy ő a Daddzsal (a hamis messiás). Ezt a hadíszt nem tagadhatjuk, bizonyítékok híján, ahogy azt sem tagadhatjuk, hogy az angyalok felnyitották Mohammed Próféta (s.a.w.) mellkasát.

Egy másik hadíszban azt olvashatjuk, hogy amikor Mohammed Próféta (s.a.w.) felvitetett a legfelső égbe, a Mindenható Allah napi 50 imát parancsolt neki és közösségének. Amikor visszatért, Mózes próféta (a.s.) figyelmeztette őt a parancs nehézségére. Mohammed Próféta (s.a.w.) többszöri kérésére a Mindenható Allah végül napi ötre csökkentette a kötelező imák számát.

Ennek a hadísznak nagyon finom jelentésárnyalatai vannak. A Mindenható Allah Megbocsátó. Tudja, hogy hány imát képesek szolgái elvégezni egy nap, és elvárja, hogy Hozzá fohászkodjanak a siker érdekében. A fohászkodás a szolgaság misztériuma és sarokköve. Ha a szolga felismeri tehetetlenségét, jelentéktelenségét és gyengeségét, akkor Urának abszolút és végtelen Gazdagságára és Hatalmára fog hagyatkozni, amivel végtelen erőre és kimeríthetetlen kincsestárra tesz szert. A szolgának folyamatosan erre kell emlékeznie, hogy ne váljon rosszra csábító alsóbb énjének rabszolgájává.

Mohammed Próféta (s.a.w.) az Utolsó Próféta, ezért magába foglalja a prófétaság minden dimenzióját és jellemzőjét, és megerősíti az összes előtte volt prófétát. Prófétasága mélyen gyökerezik a korábbi próféták küldetésében. Természetes tehát, hogy előnyére használja fel gyökereit.

Mózes próféta (a.s.) is az előtte elküldött próféták közé tartozott, természetes hát, hogy, népének könnyebbséget kívánva, Mohammed Próféta (s.a.w.) követte tanácsát. Bár ő volt a legnagyobb próféta, soha nem engedte, hogy követői a többi prófétát alsóbbrendűnek tartsák nála.

Erről a témáról még nagyon sokat lehetne mondani, de ez meghaladja ennek a könyvnek a kereteit.

A hiteles hagyományok száma

Egyes orientalisták és muszlim követőik próbálják megkérdőjelezni a szunna hitelességét, arra hivatkozva, hogy egyes társak túl sok hadíszt idéztek, és hogy a hadíszok száma amúgy is óriási.

Először is, a hadíszok nem korlátozódnak Allah Küldötte szavaira. Felölelik egész életét, mindent, ami vele kapcsolatos: tetteit, helyeslését és helytelenítését, reakcióit társai tetteire. 23 évig élt társai körében Allah Küldötteként. A legapróbb részletekig megtanította nekik az Iszlámot. Naponta ötször vezette az imát, amelynek menetét a legapróbb részletekig feljegyezték, hiszen ő azt mondta nekik: „Úgy imádkozzatok, ahogy engem láttatok imádkozni”. Elmagyarázta a böjt, az adakozás, a zarándoklat részleteit. Csak az Iszlám alapjairól számtalan kötetnyi könyvet írtak.

Az Iszlám átfogó, isteni rendszer, ami kiterjed az egyéni és közösségi életre is: lelki és fizikai, társadalmi és gazdasági, politikai és katonai, és minden más helyzetre, ami csak az életben előadódhat. Mohammed Próféta (s.a.w.) lefektetett minden, ezekhez kapcsolódó alapelvet. Figyelmeztette társait, hogy ne térjenek el ezektől, és igyekezzenek a Mindenható Allah jobb szolgái lenni.

A korábbi népekről is beszélt nekik, és megjósolt eljövendő eseményeket. Abu Zaid Amr ibn Akhtab (r.a.) elbeszélte, hogy néha Mohammed Próféta (s.a.w.) a reggeli ima után felment a szószékre, és délig beszélt az összegyűltekhez. A déli és a délutáni ima után is tovább beszélt hozzájuk, elmondta, hogy mi történt a világ teremtésétől kezdve, és mi fog történni az Utolsó Napig, és mik lesznek az Utolsó Nap eseményei.

Mohammed Próféta (s.a.w.) hadseregeknek parancsolt, bíróként tárgyalásokat tartott, követeket és küldöttségeket fogadott. Szerződéseket írt alá, háborúkat tervezett. Lefektette a higiénia, jó modor és erkölcs alapjait. Több száz csodát tett. Mivel ő volt a muszlimok elé állított követendő példa, és mivel társai annyira szerették őt, tettei a legkisebb részletekig feljegyeztettek.

Megtisztelte a világot küldöttségével, Allah iránti szolgaságával és páratlan személyiségével. Társai, akiknek az a megtiszteltetés jutott, hogy életének tanúi lehettek, a legapróbb részletekig feljegyezték azt. Majd, mikor a világ minden táján elterjesztették az Iszlámot, átadták tudásukat az új muszlimoknak is. Mindig hűek maradtak Mohammed Próféta (s.a.w.) emlékéhez.

Egyszer, kalifátusa idején, Omár (r.a.) elment Mohammed Próféta (s.a.w.) nagybátyja, Anasz (r.a.) háza mellett. A ház lapos tetején valaki éppen egy birkát vágott le, és az ereszről néhány csepp vér hullott a köntösére. Olyan mérges lett, hogy az ereszt leszedte, és a földre fektette. A mecsetben, az ima után így figyelmeztette a muszlimokat: „Helytelenül cselekszetek. Amikor ma egy bizonyos ház mellett mentem el, az ereszről vér cseppent a köntösömre, ezért leszedtem azt az ereszt”. Abbasz zaklatottan ugrott talpra: „Omár, mit tettél? Én magam láttam, hogy Allah Küldötte (s.a.w.) a saját kezével tette fel azt az ereszt!” Most Omáron volt a megdöbbenés sora: „Allahra, a fejemet a földre fogom tenni, te pedig a fejemre lépve tedd vissza azt az ereszt! Amíg be nem fejezed, nem emelem fel a fejem a földről.”. Ekkora volt hűségük és elkötelezettségük Mohammed Próféta (s.a.w.) iránt.

Allah Küldötte (s.a.w.) a tanulás szeretetét ültette követői szívébe, és az évszázadokig virágzó Iszlám civilizáció a hit, tudás, jámborság és testvériség oszlopaira épült. Az Iszlám tiszta vizével öntözött földeken olyan virágok nyíltak, mint Ibn Hadzsar al-Aszqalani, aki két vagy három nekifutásra elolvasta Imám Muszlim teljes hadíszgyűjteményét. Imám Nawawi olyan mértékben elkötelezte magát az írás és tanítás mellett, hogy sosem házasodott meg – nem akart a tudáson kívül másra időt áldozni. Imám Sarakhsit, a nagy hanafi jogtudóst, egy király egy kútba börtönözte be. Ekkor diktálta le tanítványainak emlékezetből monumentális, 30 kötetes, Al-Mabszut című művét. Mikor megemlítették neki, hogy Imám Safi, az Iszlám egyik jogi iskolájának alapítója, 300 fejezetnyi hadíszt tudott fejből, azt mondta: „A zakátját (1/40-ed részét) tudta annak, amit én tudok”.[xli]

Ha ezeknek a nagy tudósoknak könyveit összevetjük azzal, hogy mennyi ideig éltek, akkor láthatjuk, hogy mintegy 20 oldalt írtak naponta. A legtöbben megtanulni vagy elolvasni sem tudnak ennyit.

Mohammed ibn Szirin fia, Anasz ibn Szirin, a tabiun egyik legnagyobb tudósa, azt mondta: „Amikor Kufába érkeztem, 4000 ember járt a hadíszórákra a mecsetbe, és közülük 400-an az Iszlám vallásjog szakértői voltak”[xlii]. Hogy megértsük, mit jelentett az Iszlám vallásjog szakértőjének lenni, gondoljunk arra, hogy Ahmad ibn Hanbalt, akinek Musznad című hadíszgyűjteménye 40.000 hadíszt tartalmaz, Ibn Dzsarir al-Tabari nem tartotta az Iszlám vallásjog szakértőjének, ahogy Abu Hanifát, Imám Abu Juszufot vagy Imám Safit sem. Az, hogy ezeket a nagy tudósokat nem tartotta igazi szakértőnek, azt mutatja, milyen intellektuális és tudományos magasságokat kellett egy igazi szakértőnek elérnie.

Az általános légkör rendkívül kedvezett a vallásos és világi tudományok fejlődésének. Minden muszlim azon igyekezett, hogy kellőképpen megismerje az Iszlámot és Mohammed Prófétát (s.a.w.). Az embereknek remek érzékük volt az irodalomhoz és nyelvekhez, mert az Iszlám előtti időszakban a költészet rendkívül népszerű volt.

A Kegyes Korán elsősorban abszolút és utolérhetetlen nyelvi csodaként küldetett el. Egyetlen költő sem tagadhatta páratlanságát, és legtöbbjük fel is hagyott a költészettel a Kegyes Korán megismerése után. Egyikük, Hansza az Iszlám előtti idők egyik legünnepeltebb költőnője volt. Miután az Iszlámot felvette, többé nem írt verseket. Azt mondta: „Ha van nekünk a Korán, én nem írhatok verseket”. Egy csatában négy fiát vesztette el. Ez a nagyszerű asszony, aki csodálatos verssel siratta bátyja halálát még az Iszlám előtt, nem sírt ezen a veszteségen. Helyette még mélyebbé vált az Allah iránti alávetettsége, és azt mondta: „Ó, Uram, Téged illet minden dicséret. Még életemben megadtad nekem azt a lehetőséget, hogy mártírként ajánljam Neked a négy fiút, akiket Tőled kaptam”.[xliii]

Az élet egyszerű volt a sivatagban. Ez lehetővé tette, hogy az emberek az Iszlám tudományoknak szenteljék magukat. Nagyon éles volt a memóriájuk is. Például Mohammed Próféta (s.a.w.) egyszer arra kérte Zaid ibn Thabitot, hogy tanuljon meg héberül, ő pedig pár héten belül olvasott és leveleket is írt héberül. Számos tudós jelentette ki nyilvánosan, hogy sohasem felejtettek el egyetlen szót sem, amit megtanultak. Erre akkor is képesek voltak, ha csak egyetlen egyszer olvastak vagy hallottak valamit.

Amikor Imám Bukhari Bagdadba érkezett, tíz vezető tudós tette próbára hadíszokkal kapcsolatos tudását és memóriáját. Mindegyikük mondott 10 hadíszt, és a hagyományozási láncban megváltoztatta vagy a hagyományozók sorrendjét, vagy felcserélte a láncolatokat egymással. Amikor végeztek, Imám Bukhari emlékezetből egyenként kijavította a láncolatokat, majd elismételte az összes hadíszt, helyes láncolattal. Ekkor a tudósok elismerték tájékozottságát a hadísztudományban. Ibn Khuzayma odáig ment, hogy azt mondta: „Sem az égben, sem a földön nincs ember, akinek annyi tudása lenne ezen a területen, mint neked”[xliv].

Imám Bukhari sosem adta el a tudását evilági javakért. Amikor Bukhara uralkodója a palotájába hívta őt, hogy a gyerekeit tanítsa, a nagy imám e szavakkal utasította vissza: „A tudást nem lehet úgy megszerezni, ha forrását a királyhoz viszik. Ha a király tudásra vágyik, jöjjön el érte személyesen”. A király akkor arra kérte, hogy jelölje ki a hét egyik napját arra, hogy az ő gyerekeivel foglalkozzék. Imám Bukhari azt válaszolta: „Én azzal foglalkozom, hogy Mohammed Próféta (s.a.w.) közösségét tanítom. Nincs időm külön a te gyerekeidre”. A király száműzte őt, és a hadísztudomány legnagyobb alakja életének utolsó éveit száműzetésben töltötte.

A hadíszok lejegyzése

Az első írott hadíszgyűjteményeket Omár ibn Abdulaziz kalifátusa alatt, az Iszlám második évszázadában (719-22) készítették el. Meg kell azonban jegyezni, hogy minden lejegyzett hadíszt már korábban megtanultak és tanítottak. A legtöbbet pedig egyes emberek saját gyűjteményeikbe le is írták.

Az arabok jelentős része írástudatlan volt. Amikor a kinyilatkoztatás elkezdődött, sokan vágytak arra, hogy megtanuljanak írni-olvasni, és Mohammed Próféta (s.a.w.) is erre bátorította őket. Emlékezzünk rá, hogy a badri csata hadifoglyai közül akik írástudók voltak, azokat azzal a feltétellel engedték szabadon, hogy az írástudatlan muszlimokat megtanítják írni-olvasni. És a kinyilatkoztatás is ezekkel a szavakkal kezdődött:

“Olvass, Urad nevében, Aki teremtett, vérrögből teremtette az embert. Olvass: és Urad a Legkegyelmesebb, Ő, Aki a toll által tanít, megtanítja az embernek, amit nem tudott” (Korán, 96:1-5)

A tudás és tanulás fontossága ellenére küldetésének elején Mohammed Próféta (s.a.w.) nem engedte, hogy a társai leírjanak a Kegyes Koránon kívül bármit is, amit mondott. Azt mondta: „Ne írjátok le, amit mondok. Ha a Koránon kívül leírtatok valamit tőlem, semmisítsétek meg!”[xlv] Nem akarta, hogy a társai összekeverjék a Kegyes Korán szavait az ő saját szavaival. A Korán folyamatosan lett kinyilatkoztatva, ezért folyamatosan jegyezték fel, falapokra, bőrre, pergamenre, végső, könyv formáját csak később nyerte el.

Érthető elővigyázatosság volt, mert biztos akart lenni, hogy a későbbi generációk sem keverik össze az ő szavait Allahéval. Ezt egyértelműen láthatjuk a hadíszból, amit Abu Huraira (r.a.) beszélt el: „Egyszer Allah Küldötte (s.a.w.) odajött hozzánk, amikor néhányan a szavait jegyzeték fel, és megkérdezte, mit írnak. Azt felelték, hogy amit tőle hallottak. Mohammed Próféta (s.a.w.) így figyelmeztette őket: „Hát nem tudjátok, hogy az előttetek való közösségek azért mentek tévútra, mert leírták azt is, ami nem volt benne Allah Könyvében?”[xlvi]

Mohammed Próféta (s.a.w.) különböző alkalmakkor, különböző emberekkel beszélt. Előfordult, hogy azonos kérdésre, a kérdezőtől függően, eltérő válaszokat adott. Például ha egy új muszlim megkérdezte, mi a legjobb cselekedet, azt felelte, hogy a napi öt ima. Máskor, amikor a muszlimoknak meg kellett védeni magukat, azt felelte, hogy a harc Allah útján. És, mivel az Iszlám minden kornak és minden népnek szól, gyakran használt hasonlatokat, példákat vagy metaforákat.

Mindezek és más tényezők is oda vezethettek, hogy egyeseknek megtiltotta, hogy leírják a szavait. Ha valaki nem tudott különbséget tenni az egyedi és általános, konkrét és elvont, az eltörölt és az eltörlő között, az könnyen félreértéshez és zűrzavarhoz vezetett volna. Ezért figyelmeztette Omár (r.a.) is mindig az embereket, hogy legyenek óvatosak, ha Mohammed Próféta (s.a.w.) szavait idézik.

Sok hadíszban viszont azt olvashatjuk, hogy Mohammed Próféta (s.a.w.) megengedte a társainak, hogy leírják a szavait. Eljött az idő, amikor a társak intellektuális és spirituális érettsége lehetővé tette, hogy egyértelműen különbséget tegyenek a Kegyes Korán és a hadíszok között. Képesek voltak mindkettőnek megfelelő figyelmet szentelni, és megértették az egyes hadíszok körülményeit. Ettől kezdve Mohammed Próféta (s.a.w.) bátorította őket, hogy jegyezzék fel a szavait.

Abu Huraira (r.a.) azt mondta: „Abdullah ibn Amr ibn al-Asz az egyetlen, aki több hadíszt mondott nálam, de ő leírta a hadíszokat, én pedig nem”[xlvii]. Abdullah (r.a.) pedig elmondta, hogy ő leírt mindent, amit Mohammed Próféta (s.a.w.) mondott. Néhányan azt mondták neki: „Leírsz mindent, amit Allah Küldötte (s.a.w.) mondd, pedig ő is csak ember, van, hogy haragos, és van, hogy elégedett”. Amikor Abdullah ezt elmondta Allah Küldöttének (s.a.w.), ő a szájára mutatott, és így szólt: „Írd le, mert Rá esküszöm, Aki az életemet a kezében tartja, hogy ami itt kijön, az csak az igazság”.[xlviii]

Akár haragos volt, akár elégedett, Mohammed Próféta (s.a.w.) soha „nem saját kedve szerint beszélt. Nem más az, mint sugalmazott sugallat” (Korán, 53:3-4). Mivel minden szava és tette az Iszlámhoz kötődött, fel is kellett jegyezni őket. Ezt az áldott feladatot a társai végezték el, vagy leírva, vagy megjegyezve amit láttak és hallottak. Ennek eredményeképpen Mohammed Próféta (s.a.w.) az az ember, akinek életét valaha a történelem során legrészletesebben dokumentálták. Minden részletét, legkisebb történéseit is továbbadták a következő generációknak. Ezért kötelességünk, hogy hálával és mély tisztelettel tekintsünk társaira és az utánuk jövő 2-3 generációra, főleg a nagy hadísztudósokra.

Egyszer valaki panaszkodott Allah Küldöttének (s.a.w.): „Ó, Allah Küldötte, annyi mindent tanítasz nekünk, hogy a legtöbbet nem tudjuk megjegyezni”. Mohammed Próféta (s.a.w.) azt felelte: „Kérjétek a jobb kezetek segítségét!”[xlix]. Vagyis írják le, amit hallottak. Amikor Rafi ibn Khadidzs (r.a.) megkérdezte Mohammed Prófétát (s.a.w.), hogy leírhatja-e, amit tőle hall, ő igennel válaszolt. Ahogy Darimi Szunan gyűjteményében olvashatjuk, Mohammed Próféta (s.a.w.) azt tanácsolta: „Őrizzétek meg a tudást azzal, hogy leírjátok”[l]. Mekka meghódításakor Allah Küldötte (s.a.w.) beszédet mondott. Felállt egy Abu Sah nevű jemeni, és azt mondta: „Ó, Allah Küldötte, kérlek, írd le nekem ezeket a szavakat!”, Mohammed Próféta (s.a.w.) pedig megparancsolta, hogy tegyék meg.

Alinak (r.a.) volt egy papírlapja, amelyet a kardjához erősített, és amelyre a sérülésekért fizetendő vérdíjak, Medina alkotmánya, és néhány más téma volt feljegyezve. Ibn Abbasz (r.a.) egy egész teverakomány könyvet hagyott hátra halála után, a legtöbben az volt lejegyezve, amit Mohammed Prófétától (s.a.w.) és társaitól hallott. Allah Küldötte (s.a.w.) levelet küldetett Amr ibn Hazmnak (r.a.) a gyilkosságok és sérülések miatt fizetendő vérdíjakról és a büntetésekről. Ezt a levelet az unokája, Abu Bakr ibn Mohammed örökölte.

Hasonlóképpen, a Mohammed Próféta (s.a.w.) által Abu Rafinak (r.a.) küldött tekercs Abu Bakr ibn Abdurrahman ibn Harith tulajdonába került. A kor egyik vezető tudósa, Mudzsahid ibn Dzsabr látta Abdullah ibn Amr (r.a.) Al-Szahifat al-Szadiqa című gyűjteményét. Ibn Athir, a híres történész azt írja, hogy mintegy 1000 hadíszt tartalmazott, amelyeknek mintegy fele megtalálható az ismert gyűjteményekben, a hagyományozói lánc Amr ibn Suaib, aki az apjától, aki pedig az ő apjától idéz.

Dzsabir ibn Abdullah al-Anszari (r.a.) vaskos kötetet hagyott hátra, benne a mondásokkal, amelyeket Allah Küldöttétől (s.a.w.) hallott. Az Al-Szahifa al-Szahiha a kor másik fontos hadísz-forrása. Az összeállítója, Hammam ibn Munabbih, mindenhová követte Abu Hurairát, és leírt minden hadíszt, amit hallott tőle. Ezt az összeállítást, amelyet Mohammed Hamidullah nemrégiben kiadott, a karbon-meghatározásos módszerrel 13 évszázaddal ezelőttinek ítélték. Szinte valamennyi benne szereplő hadísz megtalálható Ahmad ibn Hanbal, Bukhari és Muszlim gyűjteményeiben.

Az első, egyszerű gyűjtemények után Omár ibn Abdulaziz kalifa döntött úgy (719-22), hogy minden írott és megjegyzett hadíszt rendszerezve könyvbe kell foglalni. Medina kormányzója, Abu Bakr ibn Mohammed ibn Amr ibn Hazm kapta a parancsot, hogy a munkát felügyelje. Mohammed ibn Sihab al-Zuhri, ez a tanult és rendkívül intelligens ember vállalta a feladatot, és részesült abban a megtiszteltetésben, hogy az első hadíszgyűjtemény összeállítója legyen.

A megtiszteltetés azonban nem egyedül őt érte. Abdul Malik ibn Abdulaziz (Mekka), Szaid ibn Abu Aruba (Irak), Awzai (Damaszkusz), Zaid ibn Qadama és Szufian Thawri (Kufa), Hammad ibn Szalama (Baszra) és Abdullah ibn Mubarak (Khoraszan) is részt vettek a munkában.

A hivatalos és szisztematikus összeállításnak ezt az időszakát a rendszerezés követte: Abu Dawud al-Taialiszi, Muszaddad ibn Muszarhad és Ahmad ibn Hanbal musznad-típusú, Abdurrahman ibn Hammam és mások muszannaf-típusú, és Ibn Abi Dhib és Imám Malik muwatta-típusú gyűjteményei.

Aztán jött az olyan nagy hadísztudósok korszaka, mint Bukhari, Muszlim, Abu Dawud, Naszai, Tirmidhi vagy Ibn Madzsa, akik a jól ismert hat leghitelesebb hadíszgyűjteményt állították össze, miután a legszigorúbb feltételek alapján elbírálták, hogy egy adott hadíszt elfogadnak-e hitelesnek, vagy sem.

Például, Imám Bukhari egy hadíszt akart lejegyezni egy olyan embertől, akit mindenki megbízhatónak és jámbornak tartott. Meglátta, hogy ez az ember egy állatát úgy próbálta magához csalogatni, hogy az üres kalapját nyújtogatta felé, mintha valami ennivaló lenne benne. Ezek után Imám Bukhari nem fogadott el tőle hadíszt, mert úgy vélte, hogy aki egy állatot megtéveszt, az megtévesztheti az embereket is.

Röviden, Mohammed Próféta (s.a.w.) mondásait még a társai életében vagy leírták, vagy kívülről megtanulták. Mire az Iszlám első évszázada véget ért, ezek a hadíszok írásban és szóban is elterjedtek, széles körben ismertek voltak. Omár ibn Abdulaziz kalifa különböző városokból érkezett, nagyhírű tudósokat bízott meg az első hivatalos gyűjtemény összeállításával. A legnagyobb gonddal és legszigorúbb feltételek szerint választották el a hiteles és hamisított hadíszokat. Utána osztályozták őket, és rendszerezett gyűjteményeket állítottak össze a kor legnagyobb hadísztudósai.

Később további hiteles gyűjteményeket állítottak össze. Kiváló kritikusok, mint Ibn Hadzsar al-Aszqalani, Ibn Abdul Barr, Dhahabi, Ibn Dzsawzi vagy Zainuddin Iraqi, tanulmányozták ezeket a hadíszokat, és átfogó műveket írtak a hagyományozókról.

A tudósok munkájának eredményeképpen a szunna a legmegbízhatóbb csatornákon keresztül jutott el hozzánk. Senki sem vonhatja kétségbe az Iszlám második forrásának hitelességét, amely tisztaságában, eredetiségében és megbízhatóságában a Kegyes Koránhoz közelít.

[i] Egy hadísz hagyományozási láncolatának első 2 vagy 3 tagja.
[ii] Bukhari, „Ilm,” 38; Muslim, „Zuhd,” 72; Abu Dawud, „Ilm,” 4; Tirimidhi, „Fitan,” 70.
[iii] Muslim, „Muqaddima,” 1.
[iv] Bukhari, „Istitaba,” 6; Abu Dawud, „Sunna,” 28.
[v] Ibn Maja, „Muqaddima,” 3.
[vi] Bukhari, „Ilm,” 38; Muslim, „Zuhd,” 72.
[vii] Darimi, „Muqaddima,” 25.
[viii] Dhabibi, Siyar A’lam al-Nubala’, 4:263.
[ix] Ibn Maja, „Muqaddima,” 3.
[x] Abu Dawud al-Tayalisi, Musnad, 248.
[xi] Khatib al-Baghdadi, Al-Kifaya fi ’ilm al-Riwaya, 178.
[xii] Bukhari, „Da’awat,” 6.
[xiii] Az a próféta, aki kinyilatkoztatást kap, de új könyvet nem, ezért az előtte való küldötteket követi. A küldött új írást és rendszert kap Allahtól.
[xiv] Darimi, „Muqaddima,” 51.
[xv] Tirimidhi, „Fara’id,” 10.
[xvi] Bukhari, „Ilm,” 35; Muslim, „Janna,” 79.
[xvii] Bukhari, „Khusuma,” 4; Muslim, „Musafi rin,” 270; Abu Dawud, „Witr,” 22
[xviii] Bukhari, „Maghazi,” 3; Muslim, „Birr,” 58.
[xix] Khatib al-Baghdadi, „Al-Rihla fi Talab al-Hadith,” 118-24.
[xx] Ibn Sa’d, Tabaqat, 3:178; Bukhari, Al-Adab al-Mufrad, 337.
[xxi] Al-Baghdadi, „Al-Rihla fi Talab al-Hadith,” 78; Ibn Maja, „Muqad-dima,” 17.
[xxii] Khatib al-Baghdadi, Al-Kifaya fi ’ilm al-Riwaya, 178.
[xxiii] Ahl-i Szunnah wal Dzsama: a muszlimok nagy többsége, akik Mohammed Próféta (s.a.w.) és a társai útját követik.
[xxiv] Muslim, „Muqaddima,” 5.
[xxv] M. ’Ajjaj al-Khatib, Al-Sunna Qabl al-Tadwin, 178.
[xxvi] Muslim, „Muqaddima,” 5.
[xxvii] Ibn Hajar, Tahdhib al- Tahdhib, 5:176; Dhahabi, Mizan al-I’tidal, 2:401.
[xxviii] Ibn Hajar, Tahdhib al- Tahdhib, 6:84.
[xxix] M. ’Ajjaj al-Khatib, Al-Sunna Qabl al-Tadwin, 229.
[xxx] Ibn Salah, ’Ulum al-Hadith, 389.
[xxxi] ’Ajluni, Kashf al-Khafa’, 1:132; ’Ali al-Qari, „al-Asrar al-Marfi ’a,” 269.
[xxxii] Bukhari, „Tafsir,” 48/3; „Buyu,” 50; Darimi, „Muqaddima,” 2.
[xxxiii] Bukhari, „Istithqa,” 3; „Fada’il al-Ashab,” 11.
[xxxiv] Bukhari, „Istithqa,” 14; Abu Dawud, „Istithqa,” 2; Ibn Maja, „Iqama,” 154.
[xxxv] Muslim, „Tahara,” 91; Bukhari, „Wudu,” 33; Abu Dawud, „Tahara,” 37.
[xxxvi] Bukhari, „Tib,” 58; Abu Dawud, „At’ima,” 48; Ibn Maja, „Tib,” 31; Darimi, „At’ima,” 12.
[xxxvii] Bukhari, „Al-Salat fi Masjid Makka,” 1; Muslim, „Hajj,” 511; Tirimidhi, „Salat,” 126.
[xxxviii] Muslim, „Hajj,” 510; Bukhari, „Masjid Makka,” 1; Nasa’i, „Manasik,” 124.
[xxxix] Muslim, „Imara,” 170; Bukhari, „I’tisam,” 10; Abu Dawud, „Fitan,” 1.
[xl] Abu Dawud, „Tahara,” 50; Bukhari, „Wudu,” 26; Muslim, „Tahara,” 87-88.
[xli] Sarakhsi, Muqaddima li-Usul al-Sarakhsi, 5.
[xlii] M. ’Ajjaj al-Khatib, Al-Sunna Qabl al-Tadwin, 150-51.
[xliii] Ibn Athir, Usd al-Ghaba, 7:90.
[xliv] Dhahabi, Tadhkirat al-Huffaz, 2:556.
[xlv] Muslim, „Zuhd,” 72; Darimi, „Muqaddima,” 42.
[xlvi] Khatib al-Baghdadi, „Tagyid al-Ilm,” 34.
[xlvii] Bukhari, „Ilm,” 39.
[xlviii] Abu Dawud, „Ilm,” 3; Ibn Hanbal, 1:162; Darimi, „Muqaddima,” 43.
[xlix] Tirimidhi, „Ilm,” 12.
[l] Darimi, „Muqaddima,” 43.

Tweet

Whatsapp